hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Üdülési jog: így kell kiszámolni az illetéket

  • adozona.hu
2

Magyarországon is egyre divatosabb, hogy a nyaralni vágyók úgynevezett üdülési jogot vásárolnak, amely lehetővé teszi számukra, hogy minden évben egy meghatározott időszakban (vagy időszakokban) néhány napig használják a szálláshelyet (vagy a szerződésben meghatározott szálláshelyeket). Az ilyen jogok után illetéket kell fizetni.

A hétköznapi értelemben vett üdülési jog valójában két különböző típusú használati jogosultságot takar: egyrészt az üdülőhasználati jogot, másrészt a szállás időben megosztott használati jogát.

I.                  
Az időleges üdülőhasználati jog

Időleges üdülőhasználati jogot az úgynevezett üdülőszövetkezetekben lehet szerezni, mégpedig kizárólag annak a személynek, aki a szövetkezetben tagsági jogviszonyt létesít (a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény 40/C-40/D §-ok alapján). Tag az a (természetes és jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező) személy lehet, aki a szövetkezet alapszabályában meghatározott feltételeknek megfelel. Mindemellett írásbeli nyilatkozatban magára nézve kötelezőnek kell elismernie az alapszabály rendelkezéseit, vállalnia kell, hogy a lakásszövetkezet céljának megfelelően előírt fizetési és más kötelezettségeket teljesíti, és meg kell szereznie – az üdülőszövetkezet tulajdonában álló – üdülési egység időleges használati jogát.

Az üdülési jog a tagot az alapszabályban meghatározott időtartamra évenként illeti meg. A nem természetes személy tagok azonban az egyes üdülőegységeket illetően akár egész évi használati jogot is szerezhetnek. Az üdülési jog jogosultjának évente általában úgynevezett fenntartási díjat kell fizetnie.

A természetes személy tag halálakor az üdülési jog örökölhető. Ebben az esetben az örököst is fel kell venni az üdülőszövetkezet tagjai közé. Az örökös tagfelvételi kérelme nem utasítható el, ha a kérelmező a vonatkozó törvényi és az üdülőszövetkezet alapszabályában előírt feltételeknek megfelel.
OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja: hogyan kell kiszámolni az üdülési jog illetékét!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
Adózóna

Tisztelt Olvasónk,
amennyiben nem kapja a hírleveleinket, kérem, hogy ellenőrizze, hogy a leveleink nem futnak-e véletlenül spam listába a levelezőjében, illetve gmail cím esetén nem kerülnek-e a "Promóciók" levélmappába. Ha itt megtalálja őket, akkor kérjük, hogy állítsa be a az adott levél feladóját jobb egérgomb segítségéve biztonságosra, vagy a levelet helyezze át a fő lapra (gmail-ben: "Elsődleges").
Amennyiben más mappákban sem találja a levelünket, kérem, hogy írjon az [email protected] email címre a probléma megjelölésével, és a regisztrációs adatainak megadásával. Köszönettel, Adózóna.hu

contofit

Kérdezem: MIÉRT NEM KAPOK ADÓZÓHA HÍRLEVELET???

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink