hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Dorgál a minisztérium

  • adozona.hu

A könyvkiadókra vonatkozó adózási szabályok egyértelműek. A jogszabályok helyes értelmezését több évtizede változatlan joggyakorlat és a bírói gyakorlat is segíti – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a könyvterjesztők egyesületének minapi sajtótájékoztatójára reagálva.

Az NGM szerint „a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke arra használja a sajtót, hogy saját kiadójának az ügye kedvező elbírálásban részesüljön – tudva azt, hogy konkrét ügyben az adótitok szigorú rendelkezései miatt egyetlen hatóság sem szólalhat meg”.

A tárca közleménye utal Kocsis András Sándor keddi sajtótájékoztatójára, ahonnan megtudták, hogy „az MKKE elnöke nem ért egyet az ügyében eljáró önkormányzati adóhatóság iparűzési adóval kapcsolatos döntésével”.

Az iparűzési adóbevallást az illetékes önkormányzatnál kell benyújtani. Azt, hogy a bevallásban foglaltak a hatályos szabályoknak és a valóságnak megfelelnek, nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hanem az önkormányzati adóhatóság revizorai ellenőrzik – szögezi le a közlemény.  

A minisztérium szerint: „a szabályozás egyértelmű. Az adószakmában, a könyvelésben minimális jártassággal rendelkezők is tudják, hogy az iparűzési adó megállapításánál a számviteli törvény bír relevanciával. Annak számviteli megítélése, hogy mi minősül termékértékesítésnek és mi szolgáltatásnyújtásnak több évtizede változatlan. Annak nincs semmi jelentősége, hogy mi az ügylet áfa-beli megítélése. A könyvkiadókat a több évtizedes gyakorlat – amelyet már precedensértékű bírósági ítélet is megerősített – segíti a jogalkalmazásban.”

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink