További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bajnai-alapítvány: aggodalomra ad okot a bizonytalan evabevétel elköltése

  • MTI
221

Aggodalomra ad okot a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szerint, hogy a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványok közül több az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) származó bevétel növekedésével számol, és elköltené az így keletkező többletet. Az alapítvány azt hangsúlyozza, hogy a többlet mértéke - ha egyáltalán keletkezik többlet - nem ismert.

A büdzsémagyarázó www.kozoskassza.hu oldalon közzétett és csütörtökön az MTI-nek is elküldött véleményében az alapítvány azt írja: ez a gyakorlat azért ad okot aggodalomra, mert ha mégsem jön be a magasabb bevétel, de a kiadást teljesítik, akkor végső soron a hiány emelkedik. Megjegyezték, hogy ezt küszöbölhetné ki a takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló törvény betartása, amely kötelező ellentételezést és hatástanulmány-készítést ír elő a költségvetési módosító indítványok benyújtásakor, erre azonban idén sem fordítottak gondot a képviselők.
   
Az evabevétellel kapcsolatban a Bajnai-alapítvány azt emeli ki, hogy mivel a hatástanulmány hiányzik, nem tudni, hogy az előterjesztők milyen költségvetési hatásokat várnak az adókulcs 7 százalékpontos növelésétől és a bevételi határ emelésétől, illetve a kormány erre vonatkozó számítása sem készült még el.
   
Példaként hozzák, hogy a fideszes Lázár János bírósági és ügyészségi illetményemelésre 11, Rogán Antal a többi között vasúti hidak felújítására 4, Bánki Erik stadionfejlesztésre 7 milliárd forintot fordítana a várakozásuk szerint növekvő evabevételből.
   
A Haza és Haladás Alapítvány ugyanakkor rámutat, hogy az adóbevétel csak akkor emelkedik a várt mértékben, ha a jelentősen megemelt kulcs ellenére az evások nem adják fel vagy folytatják külföldön a vállalkozói tevékenységet, vagy nem térnek át költségszámlák gyűjtögetése mellett az általános szabályok szerinti adózásra.
   
Az alapítvány szerint ezért - és mert úgy vélik, hogy a kormány növekedési terve nem teljesül - okosabb volna az evaemelés "igen bizonytalan bevételnövelő (...) hatását elsősorban tartalékként kezelni, legalább a megalapozott számítások elvégzéséig".
   
A 2012-es költségvetés módosító javaslatairól jövő kedden szavaz a parlament.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X