hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Eva: szándékosan dramatizálják a helyzetet?

  • adozona.hu

Tovább folyik a harc a kormány és a Fidesz frakciója között az egyszerűsített vállalkozói adó ügyében. Míg a képviselőcsoport szakpolitikusai kompromisszumos megoldással akarják megvédeni az evát, és azért bírálják a kabinetet, mert szerintük feleslegesen vegzálná a kisvállalkozókat, addig a kormány a gazdasági visszaeséstől tartva mindenképpen növelni akarja a bevételeket. A gazdasági minisztériumban úgy számolnak, hogy a gazdaság további lassulása miatt 50 milliárdos lyuk keletkezhet a jövő évi költségvetésen.

„Közel két hete folyik ez a huzavona, de még sem a gazdasági tárcától, sem a miniszterelnöktől nem kaptunk racionális érveket arra, hogy miért kell megszüntetni az evát. Nem igazán értem, hogy miért erőlteti ezt a kormány” – mondta a hvg.hu-nak a Fidesz-frakció egyik neve elhallgatását kérő befolyásos politikusa, milyen a fogadtatása az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) jövő évi megszüntetését szorgalmazó kormányzati tervnek.

Az Orbán-kabinet múlt hét szerdán döntött úgy, hogy támogatja Koszorús László fideszes képviselő október 26-án a 2012-es adótörvényekhez benyújtott módosító indítványát, amely már januártól kivezetné az evát az adórendszerből. A kezdeményezés már a beterjesztést követően ellenállást váltott ki a Fidesz képviselőcsoportjában: a kormánypárti többségű számvevőszéki és költségvetési országgyűlési bizottság a kormány döntésével egy időben szavazta le Koszorús módosítóját. Lázár János frakcióvezető november 2-án a Kossuth Rádió reggeli műsorában pedig azt nyilatkozta, szerinte meg kell tartani ezt az adófajtát, már csak azért is, mert a kormánypártok a szeptember elején tartott hajdúszoboszlói frakcióülésen is az eva megtartását javasolták.

„János szándékosan dramatizálja a helyzetet, azért hangsúlyozza, hogy Orbán ennyire határozott az ügyben, mert így a kompromisszumot majd győzelemként tüntetheti fel” – vélte az egyik fideszes képviselő, aki szintén úgy látja, hogy az eva kivezetésével a kormány feleslegesen vegzálná az így adózó kisvállalkozókat.

A cikk folytatását itt olvashatja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink