153 találat a(z) törvénymódosítás cimkére

Nyugdíjas, nem nyugdíjas: kinek nem kell majd járulékot fizetnie? Cikk

A nyugdíjas státusznak jelenleg is meghatározó jelentősége van a társadalombiztosítással összefüggő terhek vonatkozásában, 2020. július 1-jétől pedig (amikortól várhatóan valamennyi jogviszony esetében megszűnik a nyugdíjasok biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége) még hangsúlyosabbá válik. Nagyon fontos tehát annak ismerete, hogy kit tekinthetünk, illetve kit nem sajátjogú nyugdíjasnak.

Megszavazták: januártól a nem nyugdíjasoknak is jár nagyszülői gyed Cikk

Az Országgyűlés kormánypárti és ellenzéki képviselői is megszavazták (189 igen szavazattal) a mai ülésen azt a törvényjavaslatot, amely szerint a még nem nyugdíjas nagyszülők jövő év első napjától jogosulttá válhassanak a gyermekgondozási díjra.

Őstermelők 58-as bevallása törvénymódosítás miatt Kérdés

Tisztelt Adózóna! Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy idén ugye a NAV kérte minden őstermelőnek az 58-as bevallást mint adóelőlegnek is minősülő bevallást. De most az új szochotörvény-módosítás értelmében éves bevallónak minősül minden őstermelő, így negyedévente nem is kell beadni nullásan sem, vagy akinek van több bevétele annak az adóelőleg bevallást sem? Az évközi módosítás éves adómegállapítási időszakot vezetett be, ezáltal akkor nem kellene beadni az 58-as bevallásokat úgy, mint az előző negyedévekben? A törvénymódosítók így szűkítették azoknak az őstermelőknek a körét, akiket érint a 2019. január 1-jétől bevezetett költségvetési bevételek folytonosságának biztosítása érdekében létrehozott törvény? Előre is köszönöm segítő válaszukat! N. Tünde

Katások tb-jogszerzése 2019-ben – példával Cikk

A szociális hozzájárulási adó csökkentéséről szóló, 2019. június 12-én elfogadott 2019. évi XLVIII. törvény, egyebek mellett, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvényt (Katv.) is módosította. A módosítás következtében a főállású kisadózók magasabb mértékű társadalombiztosítási jogszerzést érhetnek el, mivel az általuk teljesített tételes adófizetésekhez a korábbinál magasabb mértékű járulékalap társul.

Reklámadó – törvénymódosítások Kérdés

Tisztelt Szakértő! A júliusban kiadott törvénymódosítással kapcsolatosan lenne kérdésem. Az adóalap megosztására 2 lehetőség közül lehet választani. A naptári módszerre a NAV kiadott egy példát is, így az teljesen világos. Azonban a másik módszer (köztes mérleg) esetében az a kérdés, hogy a csekély összegű támogatásnak minősülő adómentességet (100 m Ft), milyen arányban lehet igénybe venni? A teljes összeg igénybe vehető vagy arányosítani kell? Köszönettel.

Visszaigényelhetővé válhat a behajthatatlan követelések áfája Cikk

A közelmúltban nagy port kavart az Európai Bíróság behajthatatlan követelésekkel kapcsolatos ítélete, illetve a magyar kormány ezen téma kapcsán benyújtott, és az Országgyűlés által a napokban elfogadott törvényjavaslata. Az új törvényi rendelkezés hatással lehet számos magyar vállalkozásra is, mégpedig pozitívan – vélik a PwC Magyarország adószakértői.

Adómentes lesz a lakossági állampapírokból származó jövedelem Cikk

Eltörölte az Országgyűlés a magyar állam által kibocsátott lakossági állampapírokból származó jövedelem (kamat, hozam) utáni adófizetési kötelezettséget.

Új előírás: akár 50 évig is őrizni kell a munkavállalók papírjait! Cikk

Tavaly december 23-án hatályba lépett a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) módosítása, melynek egyik sarkalatos pontja szerint az irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig kötelesek megőrizni a társadalombiztosítási nyilvántartás vezetésére kötelezett vállalkozások a szolgálati időről vagy a nyugellátás megállapítása során figyelembevételre kerülő keresetről, jövedelemről adatot tartalmazó munkaügyi iratokat.

Alanyi áfamentesség 12 millióig: így változnak az adószabályok Cikk

Január 1-jétől változik az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatójában összefoglalta a vonatkozó törvénymódosítást, kiemelve az átmeneti időszakra vonatkozó rendelkezéseket.

Visszalépés alanyi áfamentes körbe Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alanyi mentességi határ emelése kapcsán a "salátatörvény" 60..paragrafusának 2. pontját (amely a kétéves moratóriumra vonatkozik) úgy értelmezem, hogy az a vállalkozó is visszaléphet az alanyi mentes körbe, aki 2017-ben lépte át a 8 milliós határt, és ezért lett áfa fizetésére kötelezett. A NAV telefonos ügyfélszolgálatának munkatársai pedig hol úgy vélekednek, hogy megengedi, hol meg úgy, hogy tiltja a törvény a 2017. évben váltók visszalépését az alanyi mentes körbe. Kérném szíves állásfoglalásukat a helyes döntéshez! Előre is köszönöm válaszukat!

Drasztikus emelés az ekho bevételi határánál, kedvező szabály a veszteség leírására Cikk

Évi 500 millió forint bevételig választhatnák 2019-ben az országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség első osztályú versenyrendszerében induló sportszervezet hivatásos sportolói az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerinti adózást a jelenlegi 250 millió forint helyett.

Cafeteria: szépségtapasz a gazdasági bizottság javaslata Cikk

Kiegészítéseket javasol az Országgyűlés gazdasági bizottsága a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény egyes rendelkezéseinek módosítására korábban benyújtott indítványokhoz. Ha a parlamenti többség elfogadja a bizottság javaslatait, akkor néhány ponton némi enyhítéssel, további korrekciókkal fokozzák és egyértelműsítik a béren felüli juttatásokra 2019-től kirótt szja-előírások szigorát.

Benyújtották az új adócsomagot Cikk

A pénzügyminiszter T/2931 számon benyújtotta ma az egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról szóló törvényjavaslatot.

A pénzügyminiszter beterjesztette a pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvények módosítását Cikk

Varga Mihály pénzügyminiszter beterjesztette az Országgyűlésnek a pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosítását.

Lakástakarék-pénztár: siessen, ha bezsákolná az állami támogatást! Cikk

A parlament ma kora délután – várhatóan – meg is szavazza a lakástakarék-pénztári megtakarítás állami támogatásának megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, amelyet tegnap nyújtott be egy fideszes képviselő. A törvény a Magyar Közlönyben történő kihirdetésekor lép hatályba, amire – a törvényjavaslat sürgős, kivételes eljárásban történő tárgyalása miatt – feltételezhetően még ezen a héten sor kerül.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink