244 találat a(z) reklámadó cimkére

Kósa a reklámadó mértékéről, az érintettek tiltakoznak Cikk

A törvényjavaslatban szereplő 9 százalék helyett 7,5 százalék lesz a reklámadó mértéke – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, jelezve, hogy erről megegyeztek a nemzetgazdasági tárcával. A Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete nehezményezi a korábbi 5,3 százalékról történő emelést.

Reklámadó Kérdés

Tisztelt Szakértő! A reklámadó megfizetésével kapcsolatban az lenne a kérdésünk, hogy ha marketingügynökségként vásárolunk és adunk el marketingfelületet, akkor mi képezi a reklámadó megfizetésének alapját?   Egy példán keresztül talán egyszerűbb megérteni a kérdést. Cégünk 100-ért megveszi a jofogas.hu hirdetési felületét és eladja 200-ért. A jófogás kifizeti a 100 egységre jutó reklámadót, a kérdés, hogy mennyit kell nekünk fizetni. Amennyiben nekünk is a 200 egységre kell fizetni, akkor összesen 300 egységre lett kifizetve az adó, amit kétszeri adókifizetést jelentene a 100 egység vonatkozásában. Válaszukat előre is köszönöm!

Megalakult a Nemzeti Versenyképességi Tanács, Varga a reklámadóról is beszélt Cikk

A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) alakuló ülésén megjelölt hat területet a gazdasági kabinet és a kormány is megtárgyalta, és jóváhagyta, hogy ezekkel kapcsolatban törvénymódosítási javaslatokkal élhessenek, ennek az előkészítése zajlik most – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, sajtótájékoztatón Budapesten, a tanács második ülése után.

Reklámadó-módosítás: bírósághoz fordult, nem tágít a kormány Cikk

Bejegyezte az Európai Bíróság a magyar kormány keresetét az Európai Bizottság reklámadót elkaszáló döntésével szemben. A bizottság határozata szerint a magyar reklámadó-szabályozás tiltott állami támogatáshoz, szelektív előnyhöz juttat bizonyos vállalkozásokat. A kormány az adókulcs 70 százalékos emelését javasló törvénymódosítással és bírósági keresettel reagált.

Reklámadó módosítása: itt van az érintettek véleménye Cikk

A Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete állásfoglalást adott ki a reklámadótörvény tervezett módosításával kapcsolatban.

Visszamenőleg nulla lenne a reklámadó, júniustól viszont emelnék Cikk

Az uniós szabályokkal indokolta a reklámadó módosításáról szóló előterjesztését Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tegnap benyújtott indítvány visszamenőleg nullára csökkentené, júniustól viszont emelnék az adó mértékét.

Reklámadó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégem megrendelt tevékenységével kapcsolatban egy rövidke reklámriportot egy vidéki tv-csatornán. Kérdésem az, hogy kinek kell reklámadót fizetni? Válaszukat előre is nagyon köszönöm: Asbóth Istvánné

Reklámadó: elkezdődött a kardozás Cikk

A kormány elkötelezett a reklámadó jelenlegi szabályainak megtartása mellett, és mindent elkövet azért, hogy megvédje azt az innovatív magyar kezdeményezést, amellyel a reklámtevékenységet végző világcégektől is beszedhető az állami költségvetést megillető adó – olvasható az NGM közleményében.

Újabb saller adóügyben Brüsszeltől Cikk

A magyarországi reklámadó sérti az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak – írta közleményében az Európai Bizottság pénteken.

Számla, költség és adó a reklámozás szereplői között Cikk

Ki számláz, kinek, mi számít ügynöki konstrukciónak, mi minősül közvetítésnek a reklámozási folyamatban? Több jogszabály alapján elemezzük a tudnivalókat.

Varga Mihály az adómódosításokról: sokkal kevesebbet kell fizetni jövőre Cikk

Lényegesen kevesebb adót kell fizetni jövőre, mint 2016-ban – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján, miután az Országgyűlés megszavazta a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény-módosításokat. A miniszter figyelmeztette a munkáltatókat: ne trükközzenek a béren kívüli juttatás egy részének – kedvezményes adózás mellett – készpénzben engedélyezett kifizetése nyomán azzal, hogy az így juttatott összeget beépítik a fizetésekbe.

Orbitális büntetések jöhetnek a reklámadóban Cikk

A reklámadó idei tervezett változása kizárólag a törvény korábbi módosításainak kikényszeríthetőségét segíti elő, hatalmas összegű büntetések kivetésével. A reklámadótörvény (2014. évi XXII. törvény) ambiciózus célkitűzése már korábban is az volt, hogy adóztatás alá vonja a Magyarországon le nem telepedett internetes reklámközzétevőket, illetve a nyilatkozatot nem adókat. A jogalkotó idén bekeményített.

Reklámadó önellenőrzése Kérdés

Tisztelt Szakértő! A reklámadóról szóló törvény 2015. július 5-étől hatályos változtatása értelmében a társaságiadó-törvény módosítását már a 2014-es társaságiadó-kötelezettség megállapítása során is lehet alkalmazni. Ha az adóévben a reklámközzététellel összefüggésben elszámolt költségek éves szinten nem haladják meg a 30 millió forintot, úgy a növelő tétel alkalmazásának kötelezettsége fel sem merülhet. Ha tehát a társasági adó alanya a 1429 jelű bevallás összeállítása során – nyilatkozat hiányában – növelő tételként figyelembe vett a 30 millió forintot meg nem haladó összegű reklámköltségeket, úgy önellenőrzés útján helyesbítheti (csökkentheti) a 2014-es adókötelezettségét. (NAV 66. számú füzet) Az én értelmezésemben ez úgy néz ki, hogy 2014. 08. 15-étől a nyilatkozat hiányában keletkezett "nem vállalkozás érdekében felmerült költség", ha ez nincs 30 millió forint, és adóalap-növelő tételként a 1429-es bevallásban szerepel, az önreviziózható. Nem lehet önrevíziózni viszont a nyilatkozat hiányában a havi 2 500 000 forintot meghaladó költés 20 százalék reklámadóját, holott az is adóalap-növelő tételként jelenik meg. A törvény értelmezésében kérem szíves segítségét. Köszöntettel.

Webshop indítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Saját készítésű ékszerek árusításával foglalkozó webáruházat szeretnénk nyitni. Azt már tudjuk, hogy az illetékes jegyzőnél a kereskedelmi tevékenység folytatását be kell jelenteni, de egyéb kötelezettségekre nem találunk pontos iránymutatást. A tevékenység indításához szükséges intézkedéseket már megtettük, egyéni vállalkozásunk számlaképes, a weblap készül. Milyen egyéb bejelentési kötelezettségünk van ezen kívül? Különös tekintettel az adatkezelésre, illetve reklámadó alanyává válik a vállalkozó, ha a weblapon nem tesz közzé reklámot csak a saját árucikkeit jeleníti meg? Köszönettel: Szabóné Sós Ildikó

Reklámadó Kérdés

Cégünk szórólapjai előállításáról számlát kap. Egy másik céggel végezteti a szórólapok terjesztését. Erről is számlát állít ki a cég, benne reklámadó-nyilatkozatot tesz. Mivel a reklámtörvény úgy fogalmaz, hogy a közzététel nem más, mint a reklám megismerhetővé tétele, ezért szeretném megkérdezni, hogy a szórólapról kiállított számla esetében közzétevő vagyok (kirakom a boltban a szórólapot, és az vesz belőle, aki akar) a terjesztés esetében pedig megrendelő? (Nem én teszem megismerhetővé a reklámot.) A másik kérdésem, hogy a kapott számlákon szereplő reklámadó-nyilatkozat már besorol engem, hogy megrendelő vagyok? (Ha rajta van a számlán, akkor biztos, hogy a számla kiállítója a közzétevő?) Válaszukat előre is nagyon köszönöm. Üdvözlettel: Kiss Györgyi

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink