9 találat a(z) pék cimkére

Műszakpótlék Kérdés

Veszteséggel adják a pékek a fehér és a félbarna kenyeret Cikk

A pékek országos átlagban veszteséggel adják tovább a három legnagyobb mennyiségben forgalmazott terméküket, a fehér és a félbarna kenyeret, valamint a vizes zsömlét – közölte Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

Tárgyalnak a kenyér áfájának csökkentéséről Cikk

A Magyar Pékszövetség évek óta szorgalmazza a sütőipari termékek, mint az egyik legalapvetőbb élelmiszerek áfájának csökkentését.

Drágább lesz a liszt augusztustól Cikk

A búzatermelők elégedettek a termés mennyiségével és minőségével is, és az árak további emelkedését várják, a malmok arra készülnek, hogy az új termésből készülő liszt árát 5-10 százalékkal megemelik – írja a Világgazdaság.

Minimálbér vagy garantált bérminimum Kérdés

Tisztelt Szakértő! A garantált bérminimummal kapcsolatosan lenne két kérdésem. – Taxis egyéni vállalkozóra vonatkozik-e kötelezően a garantált bérminimum alkalmazása? Hiszen neki is van szakirányú végzettsége, ami nélkül nem is taxizhatna. – Tulajdonosként személyesen közreműködik ügyfelem az általa működtetett cukrászdában. A süteményt vásárolják, a fagylaltot ő készíti. Szakmai végzettsége pék. Szeretném tudni, hogy jól gondolom-e, ez a végzettség megfelel a 21/2010. NFGM-rendeletben meghatározottnak? Ő az ügyvezető. Rá a garantált bérminimum kötelező-e? Pincér, illetve pultos munkakörben foglalkoztat munkavállalókat. Nem feltétlenül szakirányú végzettséggel. Az ő esetükben hogyan kell értelmezni a kétféle minimálbért? Ha a munkavállalónak van szakirányú végzettsége esetleg, akkor kötelező-e a garantált bérminimum, ha nincs, akkor sincs akadálya a foglalkoztatásnak, illetve a minimálbér alkalmazásának? Köszönöm válaszukat. Tisztelettel: Feketéné Németh Anna

Pótlékok halmozódása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy pékség bérszámfejtését vettük át január 1-jétől. Az előző helyen a bérszámfejtésnél éjszakai és vasárnapi pótlékokat számfejtettek. A kérdésem az, hogy ha egy dolgozó vasárnap és éjszaka dolgozik, akkor az 50 és a 15 százalékos bérpótlék is jár neki, vagy csak a magasabb? A pékség esetén szerintem nem kellene vasárnapit sem adni nekik. A pótlékok halmozódása az előző bérszámfejtésnél teljesen egyértelmű. A fizetett ünnepnapra járó 100 százalékos pótlék esetén is kérdéses, hogy ha éjszaka dolgozik, jár-e neki még a 15 százalék is. Várnám válaszát. köszönöm

Bérszámfejtés 2017 Kérdés

Kinek jár a 161 ezer forintos garantált bérminimum? Az általános iskola plusz szakmunkás képesítés végzettségű munkavállalók például eladó, pék, lakatos, villanyszerelő, asztalos stb. szakképzettséget igénylő munkakörben dolgoznak. Rájuk mi vonatkozik? Köszönöm.

Becsületkassza Kérdés

Szeretném megkérdezni, lehet-e olyat adómentesen csinálni, hogy egy magánszemély (pék szakmunkás) sütne péksüteményt, vásárokban kiállna árulni, és a vevőkre bízná, hogy mennyit adnak érte, egy dobozba dobják a pénzt, amennyit akarnak? Milyen engedélyek kellenek hozzá, és a NAV-hoz be kell-e jelenteni, vallani?

Pékségeket buktattak le az adóellenőrök Cikk

Feketemunka, bizonytalan árukészlet, köztartozás. Sorozatos és súlyos szabálytalanságokat tapasztaltak a NAV munkatársai egy külföldi tulajdonú üzletláncnál, amely országszerte pékárut forgalmaz. Hogy a hálózat összesen mennyi bevételt titkolt el, azt még vizsgálják a revizorok, azonban az már kiderült, hogy a be nem jelentett alkalmazottak és az igazolatlan eredetű árukészlet miatt várhatóan 4 és félmillió forint bírságot kell kiszabni. A végrehajtók több mint 50 milliós foglalással zárták az ellenőrzési akciót.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink