11 találat a(z) megegyezés cimkére

Sztrájkok Romániában: a postások megállapodtak, az egészségügyi, illetve a könyvtári dolgozók még nem Cikk

Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével követeléseik teljesítéséről – közölte szerdán az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

Lemondott a spanyol Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács elnöke Cikk

Benyújtotta lemondását a spanyol királynak hétfőn Carlos Lesmes, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CGPJ) elnöke, miután a testület tagjainak megújításáról már négy éve nem tud megegyezni a kormány és az ellenzék legnagyobb pártja – közölte az MTI.

Minimálbér: pár nap maradt csak a megállapodásra Cikk

Ha év végégig nem születik megállapodás a minimálbérről, akkor a kormánynak kell nyilatkoznia – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Egyezségkötés bírósági eljárás nélkül: ezek a feltételei Cikk

Január 1-jétől polgári ügyekben már közjegyző előtt, bírósági eljárás nélkül is köthető egyezség. Ha vita van a felek között, de meg akarnak egyezni, nem kell bírósághoz fordulniuk, mert a közjegyző előtt kötött egyezség ugyanolyan hatályú lesz, mint ha bírósági ítéletben mondták volna ki, ráadásul a közjegyző által jóváhagyott egyezséget be nem tartó féllel szemben közvetlen végrehajtásnak lehet helye. A részletekről Tóth Ádámot, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökét kérdezte a Világgazdaság.

E szerint egy megegyezés nem elég, kétórás sztrájkkal erősítettek Cikk

A Vasas Szakszervezeti Szövetség újabb eredménytelen bértárgyalását követően három munkaterületen, hatvan dolgozó tartott kétórás sztrájkot csütörtök hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyárban. A termelés a munkabeszüntetést követően helyreállt.

Taxistüntetés: ha nem tudnak megegyezni, országos lesz az akció Cikk

Nyitottak vagyunk az egyeztetésre és a megegyezésre, de a megegyezésig maradunk az utakon – mondta Gelencsér Zsolt, a fővárosi taxistüntetés egyik szervezője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Megegyezés: 7 százalékkal több adóbevételt remél a kormány a cégektől Cikk

A gazdálkodó szervek befizetéseiből 2009-ben 1.251,634 milliárd forint bevételt vár a kormány, 7 százalékkal többet a tavalyi előirányzatnál - derül ki a jövő évi költségvetési törvény tervezetéből.

SZDSZ: Gyurcsány programja kidolgozatlan és megalapozatlan Cikk

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Megegyezés elnevezésű programja önellentmondásos és nem reális. Politikai üzenetnek sok, programnak és cselekvési tervnek kevés és még csak nem is szociáldemokrata - áll az SZDSZ honlapjára kedden késő este felkerült dokumentumban.

Veres nélkül tervezett Gyurcsány Cikk

Veres Jánost kihagyták a nemrég nyilvánosságra hozott adócsomag összeállításából - írja az Index.

Ki mit szól a Megegyezéshez? Cikk

A gazdasági élet szereplői fenntartásokkal, de a politikusoknál jóval árnyaltabban viszonyulnak a miniszterelnök Megegyezés címet viselő programjában a múlt héten bejelentett adótervekhez.

Neuer Zürcher Zeitung: mesterfokon űzzük az adócsalást Cikk

Gyurcsány harca az elenyésző közösségi szellemmel szemben címmel fűzött kommentárt a Neue Zürcher Zeitung svájci világlap csütörtökön a magyar kormányfő adócsökkentési programjához.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink