226 találat a(z) költségvetés cimkére

Az Európai Bizottság a költségvetési szabályok felfüggesztésének meghosszabbítását javasolja Cikk

Az Európai Bizottság hétfőn az uniós költségvetési szabályok felfüggesztését javasolta 2023 végéig, tekintettel az ukrajnai háború gazdasági következményeire.

Maradhat-e a jelenlegi feltételekkel a kata? Varga Mihály szerint meg kell vizsgálni Cikk

A kormány folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, a költségvetés hiánya 4,9 százalékra csökkenhet az idei év végére, az államadósság rátája pedig 76,1 százalékra mérséklődhet – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt csütörtöki meghallgatásán az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt.

2309,4 milliárd forint volt március végére a központi alrendszer hiánya Cikk

A központi alrendszer hiánya 2309,4 milliárd forint volt március végére szemben a tavaly első negyedévi 1144,1 milliárddal – közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

5101,5 milliárd forintos hiány – itt vannak a részletek Cikk

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárt tavaly – erősítette meg az előzetes adatokat pénteken kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

755 milliárd forint összegű állami beruházást ütemez át a kormány Cikk

A magyar gazdaság növekedése továbbra is az egyik leggyorsabb az Európai Unióban, és az előrejelzések szerint a következő években is magas, 4–5 százalék körüli bővülés várható – írja közleményében a Pénzügyminisztérium. Hozzátéve: a sikeres újraindításnak köszönhetően a magyar költségvetési politika a tervezettnél hamarabb térhet vissza az egyensúlyi pályára. A kormány egyes állami beruházások átütemezésével 755 milliárd forint megtakarítást ér el a jövő évi költségvetésben, így a GDP-arányos hiánycélt 5,9 százalékról 4,9 százalékra javítja. Mindez az államadósság-ráta gyorsabb csökkentését is lehetővé teszi.

Varga Mihály 10 pontban a költségvetési politika egyéves eredményeiről Cikk

Tíz pontban foglalta össze a pénzügyminiszter a költségvetési politika elmúlt egy évi eredményeit az Országgyűlés költségvetési bizottságában. Varga Mihály egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságpolitika támogató maradt, és segítséget tudott nyújtani, jelentős erőforrásokat tudott mozgósítani a gazdaság újraindítása érdekében.

Ilyen hatással lehet a költségvetésre a szocho 4 százalékos csökkentése Cikk

Jelentős költségvetési hatása lehet a szociális hozzájárulási adó egységes, cégmérettől független csökkentésének – szögezte le Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adótanácsadási partnere. A szakember úgy véli, miután Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, a szocho csökkentése mintegy 500 milliárd forintot hagyhat majd a vállalkozásoknál, ez azt mutatja, hogy a kormány egységes csökkentést javasol.

A 200 ezer forintos minimálbér és a szochocsökkentés több kérdést is felvet Cikk

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) bejelentéséhez, amely a 200 ezer forintos minimálbér elérése érdekében javasolja, hogy 2022. január 1-től a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke 4 százalékponttal csökkenjen, Bagdi Lajos a Niveus Consulting Group adótanácsadási partnere is megfogalmazta véleményét.

Költségvetés: így alakultak a bevételek és a kiadások augusztusig Cikk

Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 97,0 milliárd forint hiánnyal zárt, amely alig különbözik az egy évvel korábbi 96,3 milliárd forinttól. Az év első nyolc hónapjában 1900,7 milliárd forintot tett ki a deficit, a tavalyi 2270,3 milliárd forintnál 369,6 kevesebbet – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

Felborította az államháztartás egyensúlyát a koronavírus-járvány Cikk

A járvány felborította az államháztartási folyamatokat – mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) csütörtöki online tanácskozásán. A költségvetési intézkedések átmenetileg az államadósság növekedését okozták; a 2019-es GDP 65,5 százalékáról tavaly 80,4 százalékra ugrott. Jó hírnek nevezte, hogy a finanszírozást biztonsággal, stabilan teljesítették. A befektetők is bíznak abban, hogy a 2020-as adósságráta növekedése átmeneti.

Az ÁKK módosította 2021. évi finanszírozási tervét Cikk

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) aktualizálta 2021. évi finanszírozási tervét, miután a költségvetés módosításával az államháztartás központi alrendszerének idei pénzforgalmi hiánya 658 milliárd forinttal, 3332 milliárd forintról 3990 milliárd forintra emelkedett – közölte az ÁKK hétfőn.

Gépjárműadó: 2022-ben sem kapják meg az önkormányzatok Cikk

A gépjárműadóból várható teljes, 90,5 milliárd forint bevételt betervezte a Pénzügyminisztérium a 2022-es központi költségvetésben a járvány elleni védekezési alap bevételeként – derül ki az Országgyűlésnek frissen benyújtott tervezetből a hvg.hu írása szerint.

Parlament előtt a 2022-es költségvetési törvényjavaslat Cikk

A 2022-es költségvetés tervezetének leghangsúlyosabb eleme a gazdaság újraindítása, mindemellett a családok védelmére, a gyermeket nevelők támogatására, az idősek megbecsülésénere helyezi a hangsúlyt – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, miután az Országgyűlés elé terjesztette a 2022-es költségvetési törvényjavaslatot.

2022-es költségvetés: a törvényjavaslatot május 4-én nyújtja be a kormány az országgyűlésnek Cikk

A Költségvetési Tanács (KT) szerint a jövő évi költségvetés tervezetében szereplő előirányzatok összhangban vannak a tervezett makrogazdasági folyamatokkal, és a kiadások is tükrözik, hogy a költségvetés célja a magyar gazdaság újraindítása. A tanács megállapította, hogy az Alaptörvény előírásával összhangban az államadósság-mutató csökkenése tartós marad, ugyanakkor a várhatóan gyors gazdasági helyreállás a tervezettnél kisebb mértékű hiánycélt is lehetővé tehet - emlékeztetett szerdai közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

Módosítja a kormány az idei központi költségvetést Cikk

Az Országgyűlés előtt van a 2021-es költségvetés módosítása, amely lehetővé teszi, hogy a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges források továbbra is maradéktalanul rendelkezésre álljanak. A törvényjavaslat biztosítja az ősszel bejelentett otthonteremtési program fedezetét, de az egészségügy, a családtámogatások és az önkormányzatok forrásait is növeli – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink