24 találat a(z) időjárás cimkére

24 törvényt módosítana egy agrár tárgyú törvényjavaslat Cikk

November 14-én éjjel nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló, T/6075. számú törvényjavaslatot.

A vihar miatt megugrott a biztosítási kedv Cikk

A múlt héten országszerte pusztító vihart követően 104 százalékkal nőtt a lakásbiztosítások iránt érdeklődők száma és 64 százalékkal több szerződés született az egy héttel korábbihoz képest a Netrisknél. A lakásbiztosítások átlagdíja közel 38 ezer forint volt, és a cascobiztosítások is népszerűbbek lettek.

Hétvégén érkezhet az első idei hó Cikk

Pénteken érkezhet az első havazás – írja közösségi oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az előrejelzés szerint a havazásra az Északi-középhegység területén lehet számítani.

Augusztus 20-a: a helyszíni szervezők mérlegelésére bízzák a fővárosi rendezvények megtartását Cikk

A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs úgy döntött, hogy az egyes helyszínek szervezőinek mérlegelése alapján engedi folytatódni, illetve elkezdeni a fővárosi rendezvényeket augusztus 20-án – közölte Kovács Zoltán, a testület vezetője péntek délután az MTI-vel.

Másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ augusztus 20-a éjfélig Cikk

A pénteki heves zivatarok számosságát, térbeli előfordulását tekintve még jelentős a bizonytalanság, az időjárási helyzet függvényében a piros riasztási fokozat kiadása sem zárható ki – tette közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján.

Ma tetőzik a kánikula Cikk

Szombaton tetőzik a kánikula – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében. Az előrejelzés szerint néhol 40 Celsius-fok felett alakulhat a maximumhőmérséklet.

Jön az ütemezett öntözési menetrend az aszályhelyzet kezelése érdekében Cikk

Az aszályhelyzet kezelése érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a műszaki beavatkozások mellett ütemezett öntözési menetrendet alakít ki, az illegális vízkivételek felszámolása érdekében pedig a katasztrófavédelem közreműködését kérte – közölte az MTI.

Időjárás miatti leállás Kérdés

Jelezni kell a FŐTÁV-nak a fűtési igény megváltoztatását Cikk

A FŐTÁV kéri a társasházak képviseleteit, ahol az szükséges, jelezzék a fűtési igényüket.

Tízezer tonnával kevesebb görögdinnye 20 százalékkal kisebb a termőterületen Cikk

Idén 160 ezer tonna görögdinnye termett, „csak” tízezer tonnával kevesebb, mint tavaly, miközben a termőterület húsz százalékkal csökkent – mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn Győrben.

Az üzemanyagár csökkenése húzza lejjebb az inflációt Cikk

Az év elejéhez képest mintegy 100 forinttal csökkent az üzemanyag ára, és főként ez áll annak hátterében, hogy az infláció mérséklődik, most 2,4 százalék – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

A szélsőséges időjárás rossz hatással volt a zöldségfélékre Cikk

Az idei szélsőséges időjárás nem volt jó hatással a zöldségfélék hozamára, és termelésük jövedelmezőségét is csökkentette – idézte a Világgazdaság csütörtöki számában a FruitVeb – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács helyzetértékelését.

Agrárbiztosítási támogatásra pályázhatnak a gazdálkodók Cikk

Idén is 5 milliárd forint éves agrárbiztosítási díjtámogatáshoz juthatnak a gazdálkodók, az igényeket az egységes kérelembenyújtási időszakban lehet beadni – közölte az Agrárminisztérium (AM).

Arcunkra fagy a mosoly szerda reggel Cikk

Elkezdődött a fagyszezon – közölte honlapján ma az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Zivatarok és felhőszakadás miatt vasárnapra is figyelmeztetést adtak ki Cikk

Heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt több megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnapra.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink