5 találat a(z) erdőtársulás cimkére

Natura 2000 támogatás II. Kérdés

Fakitermelés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem erdőgazdálkodó és van saját erdőterülete is. Ezen kívül az ő területeinek szomszédságában vannak olyan erdőterülettel rendelkező magánszemélyek is, akik az erdőfelügyelőség előírása értelmében csak erdőgazdálkodó útján vághatják és telepíthetik saját erdőjüket. Ezért ügyfelem létrehozott egy erdőtulajdonosi társaságot, és a NAV-nál be is jelentette, kapott adószámot. 1. A társaság áfamentes, alanyi adómentességet választott. A kivágott fát a tulajdonostársak nevében értékesíti ez a társaság. Ebben az esetben is az áfa értékhatár 8 millió Ft, mindegy, hogy hány tulajdonostárs van? Kötelező-e neki a saját területét is ezen társaságon keresztül működtetni, vagy a végzettsége alapján ő önállóan is elszámolhat, tulajdonosi társaság nélkül is? 2. Ha valamelyik tulajdonos azt kéri, hogy ő a fát kapja meg, ne pedig az annak értékesítéséből származó, rá jutó arányos bevételt, akkor ez a tulajdonosi társaság hogyan jár el helyesen, hiszen, ha jól gondolom, akkor magánszeméllyel szemben ő kifizetőként működik. Kell-e adót levonni a fa forintosított értékéből, és az így levont adó hogy jelenik meg a tulajdonosi társaságnál, amit majd neki be is kell fizetnie? Az őstermelőknél, ha jól gondolom, akkor nincs adóelőleg-levonás? 3. A lábon – kivágás nélkül – értékesített erdő esetében a tulajdonostársak felé történő elszámolás is ezen az értéken alapul a tulajdoni hányaduknak megfelelően. Itt az a kérdés, hogy tűzifaértékesítésnek minősül-e ez az eset?

Székhelyszolgáltatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy erdőbirtokossági társulat vezető tisztségviselője vagyok. A saját lakásomon van bejelentve a társaság székhelye. Itt történik az iratok őrzése, ez a levelezési cím. Kérdésem, hogy székhelyszolgáltatónak minősülök-e? Milyen bejelentési kötelezettségem van? Köszönettel: TJ

Társult erdőgazdálkodás – fa értékesítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társult erdőgazdálkodók vagyunk, fakitermelésből lesz bevételünk, amit a tulajdonosok között felosztunk. Kérdésként merült fel, hogy az így keletkezett bevétel osztalékként adózik vagy adómentesen kifizethető-e, tekintve, hogy több mint 5 évre alakultunk. Változik-e a kifizetés adójogi megítélése abban az esetben, ha a tulajdonosok a fakitermelés jogát fenntartották maguknak vagy nem? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Kitermelt fa utáni adó- és járulékteher Kérdés

Erdőbirtokosok társulása a szükséges engedélyek birtokában fakitermeléssel foglalkozó társas vállalkozás részére lábon értékesíti erdejének fáit. Az értékesítésből befolyt bevételből a felmerült költségek után fennmaradt összeget a tulajdonosok között tulajdoni hányaduk arányában felosztják. Kérdésem az, hogy az őstermelői igazolvánnyal nem rendelkező és azt kiváltani sem szándékozó magánszemély tulajdonosok esetében a részükre megállapított járandóság után milyen mértékű személyi jövedelemadó és egyéb esetleges járulékfizetési kötelezettség merül fel?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink