115 találat a(z) biztosító cimkére

Kártérítési igény térítése Kérdés

Lakásbiztosítási kampány: most érdemes megnézni, mit ajánlanak a biztosítók, jelentősen csökkentették díjaikat Cikk

A kampány utolsó hetére fordulva élesedett a verseny a lakásbiztosítást kínáló társaságok között. Az utolsó napokra több biztosító is módosított az ajánlatain, aminek köszönhetően március elejéhez képest még további összegeket lehet megspórolni a váltásban gondolkodóknak – mutat rá Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Bár az április 2-ai határidő csak a felmondásokra vonatkozik, érdemes azonnal elküldeni az új ajánlatot is, nehogy biztosítás nélkül maradjon májustól bárki otthona, ami a hitelből vásárlóknak komolyan fájhat.

Már lakásbiztosítást is lehet kötni az Auchanban Cikk

Az Auchan Magyarország tavaly ősszel indította el az „Auchan Pénzügyi Szolgáltatásokat”, amely kedvező áruhitelre és műszaki termékeknél a garancia kiterjesztésére is lehetőséget adott. Az ajánlatok köre most lakásbiztosítással bővül, amelyben az Auchan biztosító partnere az Alfa Biztosító. Az új szolgáltatás azért is nagyon időszerű, mert márciusban évfordulótól függetlenül is átigazolhatunk más biztosítóhoz, amennyiben a meglévő lakásbiztosításunknál kedvezőbb ajánlatot kapunk – olvasható az Auchan sajtóközleményében.

Örökös hiányában felosztott összeg adózása Kérdés

Így változnak a hitelintézeti és a biztosítói különadó fizetésének szabályai Cikk

Cikkünkben a bankok és biztosítók által fizetendő különadó hatályba lépő jogszabályi módosításának legfontosabb tudnivalóit ismertetjük.

Sok minden drágul márciustól Cikk

Drágul a telefonálás és a bankolás, több bírság összege is nő, a boltok polcaira pedig kikerülnek a zsugortájékoztatók péntektől – írja a hvg.hu.

Átlagosan 15-20 százalékot eshet a lakásbiztosítások díja Cikk

A lakásbiztosítási ügyfelek 58 százaléka tervezi majd összehasonlítani a lakásbiztosítási kínálatot a márciusi kampányban - derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő több mint 8 ezer ember megkérdezésével lefolytatott kutatásából. Az alkuszcég várakozásai szerint a biztosítók között felerősödő verseny hatására 15-20 százalékkal alacsonyabb díj mellett válthatnak szerződést az ügyfelek – ismertette legfrissebb kutatási eredményét a cég pénteken az MTI-vel.

Extraprofitadók: új szabályok a gyógyszergyártóknál és a biztosítóknál Cikk

Már január 26-ától hatályos az a két kormányrendelet, amely módosította a gyógyszergyártókat és a biztosítókat érintő, extraprofitadókról szóló szabályokat.

Első alkalommal egyeztettek biztosítói reggelin a piac és az MNB felügyeleti vezetői Cikk

Hagyományteremtő céllal biztosítói reggelin tekintették át a legfontosabb aktuális kérdéseket a hazai piaci szereplők és az MNB felügyeleti vezetői. A megbeszélésen elhangzott: a márciusi lakásbiztosítási átszerződési időszakra az MNB erős marketingkampánnyal készül és aktív biztosítási kommunikációra számít. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások terjedése, az etikus életbiztosítási keretrendszer továbbfejlesztése és a jó ár-érték arányú hitelfedezeti biztosítások a cél, amelyek tovább erősíthetik a piacba vetett bizalmat – írja honlapján az MNB.

Biztosítási adó megállapítása és elszámolási módja – itt a NAV információs füzete Cikk

A biztosítási adó a biztosítási szektort terhelő – forgalmi típusú – különadó, szabályait a biztosítási adóról szóló 2012. évi CII. törvény (Batv.) tartalmazza. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) információs füzetében a biztosítási adó megállapításáról és elszámolásának módjáról nyújt tájékoztatást.

Bankoknál és biztosítóknál vizsgálta az MI-t az MNB – vannak kezelendő kockázatok Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) első ízben végzett el a bankoknál, biztosítóknál alkalmazott mesterséges intelligencia és gépi tanulás informatikai, személyiségi jogi és egyéb kockázatait áttekintő témavizsgálatot. Az MI és GT technológiát mára a számlanyitástól a marketingen át a kampánymenedzsmentig több területen alkalmazzák. A felügyelet jogsértéseket nem, de kezelendő kockázatokat feltárt – írja honlapján az mnb.

MNB-ajánlás a hazai biztosítóknak Cikk

Ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a magyarországi székhelyű biztosítóknak az éghajlatváltozási, környezeti kockázatok azonosításáról, kezeléséről és közzétételéről, illetve üzleti tevékenységük során a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről. A piac szereplői az aszálybiztosításoktól a felelősségi kárviselésen át egészen a befektetések átértékelődéséig számos módon kitettek a klíma- és környezeti kockázatoknak, így a zöld fordulat esetükben is kiemelten fontos. Az ajánlás összhangban van az MNB Zöld Programjával és a tavaly megújított felügyeleti stratégiájával is – írja honlapján az MNB.

Céges ügyvezetői életbiztosítás Cikk

Cég által kötött ügyvezetői életbiztosítás adózásáról és könyveléséről érdeklődött olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt.

Márciusi tömegbaleset: egy határidő lejárt, de még folyik a tömegkár rendezése Cikk

A március 11-ei, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset károsultjainak a magyarországi biztosítótársaságok törvényi kötelezettség nélkül is esetenként akár tizenötmillió forintos előlegekkel siettek a segítségükre – közölte hírlevelében a Mabisz.

Eladja az állam a Posta biztosítókban lévő tulajdonrészét Cikk

A magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. nyílt, piaci versenyfolyamat keretében értékesíti a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben tulajdonolt 66,9 százalékos üzletrészét – jelentette be ma a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink