12 találat a(z) bevallási tervezet cimkére

Így alakul a kriptojövedelmek, valamint a youtuberek és digitális nomádok adózása Cikk

Akárcsak 2017 óta minden évben, a NAV 2023-ban is elkészítette a 2022. évi jövedelmeket tartalmazó személyi jövedelemadó-bevallási tervezeteket. Mindez sokaknak jelent segítséget, hiszen a bevallási tervezetben a munkáltatóktól, kifizetőktől érkező jövedelmek megjelennek a megfelelő bevallási sorokon. Azonban a külföldről és nem kifizetőktől érkező, de Magyarországon adóköteles jövedelmet is szükséges bevallani, és az ehhez kapcsolódó magyar adó után is keletkezik befizetési kötelezettség május 22-ig. Ezeket pedig a NAV bevallási tervezete bizony nem tartalmazza. A részleteket Gyányi Tamás adószakértő, a WTS Klient senior partnere foglalta össze – derül ki a WTS sajtóközleményéből.

NAV: ezt kell tenni a postán kapott bevallási tervezetekkel Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában szereplő címre kapják meg 2022. április 30-áig a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik a postázást kérték, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő, vagy befizetendő adót tartalmaz – közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Érdemes minél előbb benyújtani a kiegészített szja-bevallási tervezetet Cikk

Csütörtökig 130 ezren igényelték vissza az szja-bevallásukban az adó-visszatérítést, az érintettek összességében 40 milliárd forint kiutalását kérték – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

NAV: február közepéig érkeznek az igazolások az szja-bevallási tervezet ellenőrzéséhez Cikk

Február közepéig mindenkinek meg kell kapnia a tavalyi jövedelme és esetleges önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és érvényesíthető az adó-visszatérítés, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján.

Harmadik Adó-Tanácskozás: az áfa-bevallási tervezetek kiajánlása, és a foglalkoztatáshoz kötődő bevallások a téma Cikk

Az adóhivatal már több mint ötmillió magánszemélynek készít szja-bevallási tervezetet a kifizetői adatszolgáltatás alapján, ennek következtében jogosan merül fel az igény arra, hogy a meglévő adatok felhasználásával a vállalkozások adminisztrációs kötelezettsége is érdemben csökkenhessen – mondta el Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-nek.

Így kérheti szja-bevallási tervezetét Cikk

Március 18-áig akár sms-ben is kérhetik az szja-bevallási tervezetük postázását az adóhatóságtól azok, akiknek nincs ügyfélkapu-regisztrációjuk – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Mit kell tenni az szja-bevallási tervezettel? Cikk

A NAV-nak postai úton április 30-áig kellett kiküldenie az szja-bevallási tervezeteket. Aki ügyfélkapuval rendelkezik, már márciustól elérhette bevallási tervezetét. Aki nem rendelkezik ügyfélkapuval, de most nyit, az ügyfélkapu „élesedését” követően azonnal láthatja a tervezetet.

Hétfőn éjfélig kérhető szja-bevallási tervezet Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) március 19-én megkezdi adóbevallási tervezetek postázását, amelyet még hétfő éjfélig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon – mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Adóbevallás a 2017-es évről Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretnék tájékoztatást kapni, a személyi jövedelemadó bevallásával kapcsolatban. Ha a magánszemély nem nyújt be önadózóként adóbevallást, és a NAV által készített tervezetet sem kéri ki, akkor május 22-én lesz-e érvényes adóbevallása? Válaszukat előre is köszönöm!

Kitelepülő NAV-munkatársak segítik az szja-bevallást Cikk

Már csak öt nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 22-éig – figyelmeztet a NAV. Szombat délelőtt bárki pár perc alatt elintézheti szja-bevallását az Eurocenterben. A benyújtási határidő előtti hétvégén a NAV munkatársai a Bécsi úti bevásárlóközpontban várják az ügyfeleket.

Szja-bevallás: rendkívüli nyitvatartás a NAV-nál, telefonos segítség hétvégén is Cikk

Hosszabbított nyitvatartással várják ügyfeleiket a mai naptól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai rendkívüli. A személyijövedelemadó (szja)-bevallás közelgő határideje miatt a személyes ügyintézés mellett az adóhivatal még hétvégén is telefonos segítséget nyújt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Hibás, hiányos bevallási tervezet, részletfizetés: a NAV-küldemény gyakori okai Cikk

Már több mint félmillió személyijövedelemadó-bevallási tervezetet postázott az adóhivatal – tájékoztatta Tállai Adrás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink