23 találat a(z) bíró cimkére

Cikk

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a Kúria jogellenesen bocsátotta el Bartha Ildikót, a legfőbb bírói fórum főtanácsadóját, azt követően, hogy a jogász egy nem is publikált, csupán egy műhelybeszélgetésen ismertetett tanulmány társszerzőjeként kritikával illette a legfőbb bírói fórum tevékenységét, illetve függetlenségét – tájékoztatta a Magyar Helsinki Bizottság pénteken az MTI-t.

Cikk

A teljes bírósági ágazat, több mint 10 ezer ember kaphat 13. havi illetményt idén – közölte Tuzson Bence igazságügyi miniszter éves meghallgatásán ma az Országgyűlés igazságügyi bizottságában. Tuzson Bence – egyebek mellett – közölte, hogy a mesterséges intelligencián alapuló új programot indítottak a Nemzeti Jogtár átalakítására, ennek első publikus verziója jövő év első negyedévében lesz kész.

Cikk

A bírák és ügyészek egy órára felfüggesztették a munkát csütörtökön Szlovéniában, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány és a parlament nem hajtotta végre határidőre az alkotmánybíróság döntését a bírák illetményének emeléséről – közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Cikk

A védő mulasztása az eljárás elhúzódását eredményezte. A rendbírság kiszabott összege a törvény szerinti minimumhoz közeli mértékű, ezért eltúlzottnak nem tekinthető, vagyis megfelelő szankciója a jelenléti kötelezettség elmulasztásának és elégséges intelem a jövőbeli eljárási kötelezettségek fokozott figyelemmel kísérésére, olvasható a Kúria oldalán található tájékoztatóban.

Cikk

Megemelte a bírák és ügyészek illetményét kedden az Országgyűlés, miután rendkívüli ülésén módosításokkal újból elfogadta az Áder János köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényt. Ez a jogszabály rendelkezik arról is, hogy megszűnnek az önálló közigazgatási és munkaügyi bíróságok, olvasható az MTI oldalán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Havi járulékbevallás többhavi felmentés esetén

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Jövedéki adó visszaigénylése vagonok mozgatása esetén

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink