Közösen lép fel az adócsalás ellen, illetve az adók és illetékek behajtása érdekében a magyarországi Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), illetve annak romániai társintézménye, az Országos Közpénzügyi Ügynökség (ANAF) – jelentette be tegnap Aradon Szikora János és Sorin Blejnar.
»
Kapcsolódó anyagok:
A 2001. május 23-án kiadott „ Az Európai Unió adópolitikája – prioritások az elkövetkezendő évekre” dokumentuma képezi az Európai Bizottság adózásra vonatkozó stratégiáját.
»
A 2001. május 23-án kiadott „ Az Európai Unió adópolitikája – prioritások az elkövetkezendő évekre” dokumentuma képezi az Európai Bizottság adózásra vonatkozó stratégiáját.
»
A 2001. május 23-án kiadott „ Az Európai Unió adópolitikája – prioritások az elkövetkezendő évekre” dokumentuma képezi az Európai Bizottság adózásra vonatkozó stratégiáját.
»
Az áfatörvényben a legjelentősebb változások 2004. május elsején történtek Magyarországon, mivel ebben az időpontban csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Ezután már nem voltak generális változások, csupán kisebb kiigazításokra, módosításokra került sor. Mivel 2006 januárjában és szeptemberében is – az államháztartás egyensúlyát javító törvénycsomag részeként – lépett hatályba több módosítás, így januártól csupán néhány területet érint a változtatás. Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény és 2007. évi változásai az alábbiakban olvashatóak.
»
Kapcsolódó anyagok:
Januártól biztosítottak az ostermelok is, a minimálbér után fizetik a társadalombiztosítási járulékot (TB-t). Megszunt viszont az eltartott nagykorúak automatikus jogosultsága az egészségügyi ellátásra. Sorra vesszük, hogy milyen szabályok változtak még 2007-ben a járulékfizetést illetoen?
»
Kapcsolódó anyagok:
Igazi sikertörténetnek is mondható az egyszerűsített vállalkozói adó (eva), hiszen bevezetése óta eltelt négy évben több mint 330 milliárd forintot fizettett be a jelenleg körülbelül százezer adózó. Kik választhatják, s ki az, akinek egyáltalán nem éri meg ezt az adózási formát választania? Kiderül az alábbi cikkből.
»
Kapcsolódó anyagok:
A társasági adótörvényben 2007-ben bekövetkező legfontosabb változás az elvárt adó bevezetése volt. Ennek szabályait azonban az Alkotmánybíróság megsemmisítette arra való hivatkozással, hogy nem tényleges jövedelmet terhel ez az adónem. A kormány nem nyugszik bele az AB döntésébe, júliustól megint bevezetni minimumadó. A várható hatásokat elemeztük.
»
Kapcsolódó anyagok: