13 találat a(z) adó 1 százaléka cimkére

Szja-bevallás: ajánlja fel adója 1+1 százalékát! Cikk

A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly – mintegy 735 ezren – adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-áig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról, az is, aki már beadta a bevallását – hívta fel a figyelmet Tállai András parlamenti államtitkár.

Alapítványi óvoda játékbeszerzése Kérdés

Tisztelet Szakértő! Kérdésem: egy alapítványi óvoda az adó 1 százalékból gazdálkodik. Ebből a pénzből csak játékokat vesznek (darabonként 2–10 ezer forintért). Hogyan kell helyesen könyvelni? Kis értékű tárgyi eszköz 145 főkönyv, vagy egyből anyagköltség 51 főkönyv?

Regisztráljon az 1 százalékokért! Cikk

Október 2-áig regisztrálhatnak az adóhatóságnál azok a civil szervezetek, amelyek 2018-ban részesülni szeretnének az 1 százalékos felajánlásokból – figyelmeztet újra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Itt a válasz, mire költi az állam a Nemzeti Tehetség Programra felajánlott adót Cikk

Már március 14-én megjelentek a Nemzeti Tehetség Program (NTP) 2017. évi pályázatainak első felhívásai – közölte ma az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pályázatok beadási határideje április 20. Évek óta a Nemzeti Tehetség Program a kiemelt költségvetési előirányzat a különféle egyházak mellett, amelyre az szja 1 százalékát felajánlhatják az adózók.

Szja 1+1%: külön kell rendelkezni, ha a NAV készít bevallástervezetet Cikk

Aggódnak a szja 1 százalékára váró szervezetek, hogy ha a NAV által elkészített adóbevallási tervezet automatikusan adóbevallásnak minősülhet, sok adózó megfeledkezik rendelkezni az 1+1 százalékról, sőt vannak, akik azt hiszik, hogy ezt a „kényelmi” adóbevallást választóknak erre nincs is lehetőségük.

Alapítvány cél szerinti és működési költségei Kérdés

Közhasznú alapítványnak szinte csak adó 1 százalékából van bevétele. Költségei az alábbiak: irodabérlet, rezsi, telefon, internet, munkabér. Ezek működési költségként elszámolhatóak az adó 1 százalékáról szóló törvény alapján. Van még könyvelési díj, ez működési költségként nem számolható el, de akkor miből fizetjük ki, ha csak az adó 1 százalékából van bevételünk? Szokott lenni üzemanyagköltség, tehergépkocsi-lízing, biztosítás; ezek a cél szerinti tevékenység költségei, mert azt szolgálják? Van évi egy alkalommal jelentkező költségek, ez máshova nem sorolt egyéb üzleti szolgáltatás, mely tartalma a szerződés szerint: – információs munka, cél szerinti tevékenységet segítő háttérfeladatok, szervezés, lebonyolítás. Melyek valóban a cél szerinti tevékenységeket segítik, akár a szervezés, akár a honlapműködtetés, akár a médiamegjelenések biztosítása folytán. E segítő tevékenység alapján jelentős adó bevétel folyik be az alapítványhoz az adó 1 százalékából, melyért a szolgáltató kft. jelentős összeget számláz ki felénk. A szerződésben benne van, hogy az adó 1 százalékából ténylegesen befolyt összegből sávonként minél nagyobb a bevétel, annál nagyobb százalékban meghatározott összeg (az adott sávra felszámítva) illeti meg a szolgáltatót. Tehát szinte azt feltételezzük, hogy ami bevétel befolyik a felajánlásokból, azt mind e cég tevékenységének köszönhetjük, és szinte jutalékos rendszerben számláz felénk. Ez így jogszerű? Illetve ez a nem kis összeg elszámolható-e a cél szerinti tevékenység költségeként?Mert működésiként, marketingköltségként nem. Bár valójában azt segíti elő, hogy legyen bevételünk, amiből megvalósítjuk a céljainkat. Köszönöm.

Alapítvány – adó 1 % Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az adó 1 százalékáról szóló törvény kimondja, hogy "a kedvezményezett az e törvény alapján átutalt összegnek a 6. § szerinti átutalását követő év december 31. napjáig történő felhasználására vonatkozó, a cél szerinti és működési költségeket összegszerűen is tartalmazó adatait – meghatározva a támogatás esetleges, az átutalást követő második év december 31. napjáig terjedő tartalékolásának tényét, célját és összegét is – a kiutalást követő második év május 31. napjáig az adóhatóság részére elektronikus úton küldi meg (a továbbiakban: beszámolási kötelezettség). A kérdésem arra vonatkozik, hogy ha egy alapítvány részére például 2015 szeptemberében kiutalta az adóhivatal az adó 1 százalékából részükre felajánlott összeget, akkor ebből az összegből úgymond előre el lehetett-e költeni működésre, marketingre vagy cél szerinti tevékenységre kifizetett összegeket? Azaz elszámolhatók-e utólag költségek, kiadások az adó 1 százalékának terhére? Kicsit fura a kérdés számomra is, nekem az lenne a "logikus", hogy csak azt költhetem el, amit megkaptam, és még azt is bizonyos határidőn belül kell felhasználni a törvény szerint. De vannak eltérő álláspontok, és konkrétumot sehol nem találtam erre vonatkozóan. Várom megtisztelő válaszukat! Köszönöm!

1 % felhasználása Kérdés

Ha egy egyesület a reklámra forditható 10 százalékot nem használta fel, kötelező-e azt továbbvinni, vagy át lehet csoportosítani müködési költségre? (Működési költség 25 százalék +10 százalék reklám)? Köszönöm.

Ezt kell tudni az szja 1 százalékának felajánlásáról, változott a szabály Cikk

A magánszemély adófizetők a közérdekű, illetve közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeteket, az egyházak hitéleti tevékenységét évek óta a befizetett személyi jövedelemadójuk 1-1 százalékának felajánlásával támogathatják. A szabályozás változásaira is tekintettel összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

Közhasznú igazolás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szervezetünk közhasznú minősítéssel rendelkezett, azonban ezt a bíróság a késői beérkezés miatt megszüntette, a határozat mépg nem jogerős. Kérném, szíveskedjen közölni, adhatunk-e ki közhasznú igazolást a támogatásról abban az esetben, ha a határozat még nem jogerős. Illetve az adó 1 százalékára jogosultak vagyunk-e abban az esetben, ha a közhasznú minősítésünk folyamatban van? Várom válaszát.

Alapítvány vagy egyesület alapítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Településünkön egészségügyi szolgáltatások támogatására alapítványt vagy egyesületet tervezünk létrehozni. Az alapítvány mikortól jogosult az 1 százalékos felajánlások fogadására, illetve a gazdálkodó szervezetek befizetéseikkel mikortól tudják a társasági adójukat csökkenteni? Véleményük szerint mely formában lenne célszerűbb működni? Válaszukat előre is köszönjünk.

Alapítvány: adó 1 százaléka Kérdés

Tisztelt Adózóna Szakértő! Óvodai alapítványnak segítő szülőként kérdezem, hogy milyen regisztrációs kötelezettsége van az alapítványnak ahhoz, hogy továbbra is megkapja a támogatók 1%-os szja felajánlását. Az alapítvány nem közhasznú, de úgy tudom, hogy ez továbbra sem feltétele a felajánlások fogadásának. A regisztrációnak mi a határideje, és a mi a benyújtás módja. Köszönettel: Bereczk Zsuzsi 0630/5002686

Civil szervezetek regisztrációja Kérdés

Kérem, tájékoztassanak arról, hogy azoknak a civil szervezeteknek, amelyek igényt tartanak a magánszemélyek személyi jövedelemadójának 1százalékos felajánlására, hol, mikor, és miként kell regisztrálniuk. Válaszukat köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink