16 találat a(z) Balog Zoltán cimkére

Előrehozták az egészségügyi szakdolgozók béremelését Cikk

Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-jére – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, budapesti sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.

Hamarosan megkapják a nyugdíjasok az Erzsébet-utalványokat Cikk

A nyugdíjasok és nyugdíjszerű ellátásban részesülők az idén kapnak 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt – jelentette be Balog Zoltán szerdán Budapesten.

Ezek lesznek a most alakult családügyi kabinet feladatai Cikk

Megalakult a családügyi kabinet szerdán Budapesten, az első ülésen szó esett a Kopp Mária szociológus nevét viselő népesedéspolitikai intézet felállításáról, valamint különböző családtámogatási intézkedésekről is – közölte az emberi erőforrások minisztere és a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az ülés utáni sajtótájékoztatón.

Emelik a mentősök bérét Cikk

A kormány jövőre 10, három év alatt (2016 és 2018 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Mégsem csökkenti a külföldiek családi támogatását Ausztria Cikk

Ausztria elállt attól a tervétől, hogy csökkenti az ott dolgozó külföldiek családi támogatását, a magyar családokat is érintő döntés az osztrák-magyar tárgyalások nagy eredménye – jelentette ki Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel.

Magyar reakció az osztrákok családtámogatási terveire Cikk

Ha valamelyik ország elégedetlen, akkor sem cselekedhet egyoldalúan, ezt a többi tagállammal egyetértésben kell tennie – idézi a kormányportál Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének az osztrák közszolgálati televízió (ORF) híradójában elhangzott kijelentését. A miniszter arra reagált, miszerint az osztrák kormány a családtámogatás változtatásával csökkentené az Ausztriában dolgozó magyarok juttatását.

Új munkaszüneti nap még idén! Megszavazta nagypénteket a parlament Cikk

Megszavazta az Országgyűlés a törvényjavaslatot, amely szerint már idén munkaszüneti nap lesz nagypéntek.

Ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga Cikk

Ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga – mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a tárca honlapján megjelent tájékoztatás szerint.

Cserebere a munkaszüneti napoknál Cikk

Munkaszüneti nappá nyilvánítaná november 12-ét, a szociális munka napját a szociális ágazatban dolgozók számára az a törvényjavaslat, amelyet országgyűlési képviselőként nyújtott be a parlamentnek Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Van olyan emelés, amitől kevesebb a bér, mint volt Cikk

Több mint négyszázezer ember bérét sikerült emelni csak az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó területeken 2012 és 2017 között, összesen 520 milliárd forinttal – közölte Balog Zoltán miniszter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Béremelést ígért az egészségügynek a miniszter Cikk

Négyéves béremelési program keretében emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2011-hez képest 2019-re megduplázódna – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Győrben, az egészségügyi szakdolgozók XLVII. országos kongresszusán.

Négylépcsős béremelési ígéret költségvetési többletből Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremelésről, de az emberi erőforrások minisztere azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdődne a folyamat. Balog Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, a költségvetésben most van egy olyan többlet, amelyet béremelésre szeretnének fordítani.

A lelkipásztorok sem maradnak csok nélkül Cikk

A családok otthonteremtési kedvezményét (csok) azok a protestáns lelkipásztorok is igényelhetik, akiknek lakóhelyét a gyülekezet jelöli ki – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.

Alacsonyabb nyugdíjemelésre kell számítani? Cikk

Sokakat elbizonytalaníthat a jövő évi nyugdíjemelés mértéke, miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetés kapcsán 1,8 százalékos várható inflációról beszélt.

Rokkantak lehetetlen helyzetben – levél a miniszterhez Cikk

A korhatár alatti rokkantak humán katasztrófával fenyegető élethelyzete miatt sürgős találkozót kért a Magyar Szociális Fórum Balog Zoltántól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felelősétől – jelentette a Magyar Szociális Fórum.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink