51 találat a(z) étel cimkére

Elviteles éttermi áfakulcs: itt az újabb fordulat Cikk

A folyamatos jogszabály-módosítás miatt nem volt egyszerű kibogozni, hogy meddig alkalmazható az elviteles és a házhoz szállított ételekre az 5 százalékos áfakulcs. Egy minap megjelent kormányrendelet új fordulatot hozott.

Termékismertetőhöz kötődő étkezés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi témával kapcsolatban kérem tájékoztatását! Adott egy borászati társaság, aki a saját megtermelt borát, palackozás után nagykereskedőknek, illetve vendéglátóhelyeken az egység vezetőjének, séfjének szeretné ételtársítás mellett bemutatni, ezzel kiemelve, hogy az adott bor, milyen ételekhez társítható, ezáltal a vendéglátó egység mihez tudja leginkább ajánlani. Ennek a sikere, hogy az adott vállalkozás a megtermelt borból mennyi mennyiséget, milyen időközönként rendel. Konkrét kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben a bor bemutatáshoz rendelt étel, illetve sütemény milyen költségnek minősül, és kell-e utána valamilyen adót fizetni? Természetesen ezek a bemutatók teljeskörűen dokumentáltak, mivel a tulajdonosok részére ki is kell mutatni, hogy adott partner a későbbiek során melyek borfajtából, milyen időközönként mennyit rendel.

Maradékmentes ünnepekre ad tippeket a Nébih Cikk

A karácsonyi időszakban az átlagosnál is több élelmiszer végzi a szemetesben: nem csupán a sütés-főzéssel járó élelmiszerhulladékok – például tojáshéj – miatt, hanem sokszor a megmaradt készételek is a kukába kerülnek az ünnepek során. A Nébih Maradék nélkül programjának szakemberei összegyűjtötték azokat a praktikus, élelmiszerfeleslegeket megelőző tanácsokat, amelyek segítségével maradék nélkül „vészelhetjük át” a karácsonyt.

Reprezentáció Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ha egy cég a 12 alkalmazottját elviszi csapatépítő hétvégére, ahol egyik délelőtt szakmai oktatást is szerveznek, akkor az már költségként elszámolható? Tehát az utazási költség, bérleti díj, szállás, étel, ital? Ez esetben csak az étel, ital lesz egyes meghatározott juttatás? A 08-as bevallásban kell szerepeltetni személyekre leosztva az összegeket, és pontosan mennyit kell utána fizetni? Válaszát előre is köszönöm!

5 százalékos áfa alá eső szolgáltatás pontosítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy internet kávézót üzemeltető partnerünk elkezdett hot-dogot és hamburgert árulni. Az önkormányzathoz és a NAV-hoz a tevékenységet bejelentette, 5610 Éttermi- mozgó vendéglátás, 5630 Italszolgáltatás. A kávézóban a vendégek számítógépek használatáért díjat fizetnek, lehet kávét, alkoholt kapni. Meleg konyhával nem rendelkeznek, a fogyasztáshoz asztal, szék stb rendelkezésre áll. A hot-dogot és hamburgert készen szerzik be, mikróban melegítik, mely a pulton van elhelyezve. Kérdésem a következő: Hány százalékos áfát kell alkalmazni az ételre? Én úgy gondolom, hogy nem alkalmazhatja a kedvezményes adókulcsot ebben az esetben. Köszönettel: Mlinár Jánosné

Hajókirándulás, burgonya és almaosztás adó- és járulékvonzatai Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. az alapító önkormányzattól kapott megbízása alapján hajókirándulást szervez az önkormányzat illetőségi területén élő nyugdíjasok részére. Nyilvánosan meghirdetett a rendezvény, azon valamennyi nyugdíjas azonos feltétellel részt vehet. Ezen túl karácsonyi ünnepekre a lakosság széles körében (helyi hírlapban) meghirdetett ingyenes burgonya- és almaosztásra kapott megbízást a kft. szintén az önkormányzattól. A feladat ellátásához az önkormányzat biztosított támogatást a kft. részére. Vélelmezhető-e az adott témakörre az szja-törvény 1. számú mellékletének 8.35. vagy 8.5 pontja? Amennyiben nem, akkor csekély értékű ajándéknak vagy meghatározott juttatásnak kell-e tekintetünk a hajókirándulást, a burgonya- és almaosztást? Hogyan célszerű dokumentálni rendezvényen való részvételt és az ajándékként átvett termékeket? Köszönettel: Borsosné Pál Ildikó

Áfakulcs cukrászati tevékenységnél Kérdés

Tisztelt Adózóna! Szeretném állásfoglalásukat kérni a 2018. évi áfatörvény változásával kapcsolatban. Cégünk cukrászda-fagylaltozó egységet üzemeltet. Saját elõállító mûhellyel rendelkezünk, amelyben fõzési eljárással készült fagylaltokat állítunk elõ cukrász vezetésével, illetve az üzlettérben értékesítjük azt. Az üzlettérben leülõkkel rendelkezünk, van helyben fogyasztásra alkalmas hely, illetve nem alkoholtartalmú ital, kávé és tea elkészítése és fogyasztása is történik. Szeretném megtudni, hogy 2018. évtõl milyen áfakulcs alkalmazását kell figyelembe vennünk az értékesítés során? Segítségüket köszönettel:

Vendéglátás áfa Kérdés

Milyen feltételek mellett alkalmazható az étkeztetési (vendéglátó) szolgáltatások nyújtása során a 5%-os kedvezményes adómérték 2018. január 1-jétől [Áfa tv. 3/A. számú melléklet II. rész 4. pont, 82. § (3) bekezdés, 305. § (2) bekezdés]? 5610 Éttermi, mozgó vendéglátás-t végzünk. Rendszerint rendezvényeken (véleményünk szerint ez a tevékenység a 2002. szeptember 30-án érvényes besorolási rendje szerint SZJ 55.30.1 alá tartozik) (falunap, karácsonyi vásár stb.) helyben, a szabadban (parázson, tárcsán) sütött ételeket árulunk. Mellette italokat is felszolgálunk. Kérdéseim: 1) A helyben elkészített ételeket a kínálópultból választja ki a vendég, ezt mit szervírozzuk neki tányérra, evőeszközt, szalvétát biztosítunk, majd a stand előtt található asztalokon, székeken ülve fogyaszthatják el. Ebben az esetben él az 5%-os áfa lehetősége? 2) Az 1)-es pontban lévő eset kiegészül azzal, hogy az ügyfél italt is rendel hozzá, mondjuk az egyik kólás cég termékét. Ebben az esetben az étel 5% az ital meg 27%? 3) Az 1)-es eset azzal egészül ki, hogy az étel mellé helyben készült, vízből, citromléből, és gyümölcsökből álló limonádét rendelnek, ebben az esetben 5% az áfa a teljes szolgáltatásra? 4) Előfordul, hogy cégek családi napjaira települünk ki, ott szintén helyben készül minden étel és szintén van leülési lehetőség, itt is evőeszközöket, széket és asztalt biztosítunk, ez a szolgáltatás 5%-os áfás? Ital itt is biztosított.

Szállás – reprezentáció Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. rendezvényszervezést vállalt, melynek keretében egy 30 fős csoportnak tanulmányutat szervez új, nemzetközi kapcsolatok létesítésére Ausztriába. Kérdésünk, hogy a csoport szállásköltsége reprezentációként adózik a szervezőnél? Illetve az is előfordul, hogy a reggeli és szállásdíj együtt szerepel a számlán egy tételben. A kft. egyösszegben számlázza ki a megrendelőnek a rendezvényszervezést (nem szerepel a kimenő számlán étel-ital).Válaszát előre is köszönjük.

Céges rendezvényeken adott juttatás adója és áfája Cikk

A céges eseményeken, rendezvényeken, üzleti partnereknek, illetve a saját dolgozóknak juttatott étel és ital milyen kiadásnak számít, mennyi közterhet kell fizetni utánuk, levonható-e az áfa? Olvasói kérdésekre Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.

Reprezentáció áfája II. Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem volt reprezentáció kérdéskörben, melyre választ is kaptam az alábbiak szerint: http://adozona.hu/kerdesek/2017_12_7_reprezentacio_afaja_irj A problémám ezzel az, hogy itt, az Adózónán több helyen is olyan értelmű állásfoglalást láttam, mely kategorikusan tiltja az áfa levonásba helyezését, hiszen alapvetően az étel-ital áfája nem levonható kategória. Ennek alátámasztására ide másolom két kérdést-válasz linkjét is, de több is van: http://adozona.hu/kerdesek/2016_2_26_rendezvenyszervezes_afa_es_adokot_pfs vagy pedig: http://adozona.hu/kerdesek/2016_4_14_Reprezentacio_vagy_egyeb_anyag_ko_qoj Az Ön válaszából mégis azt olvastam ki, hogy Ön szerint az áfa levonható. Vagy félreértettem talán? Pontosítását köszönettel várom.

Vállalkozói tévedések – figyelmeztet a NAV Cikk

Gyakori, hogy a cégek szabálytalanul számolják el a munkavállalóknak adott különféle juttatásokat – hívja fel a figyelmet a NAV.

Százmillió szegény és majd' ugyanennyi tonna étel a kukában az EU-ban Cikk

Könnyítene az élelmiszeradományozás szabályain az Európai Unió, ezzel is erősítve az élelmiszerhulladék keletkezése elleni fellépést – közölte az uniós bizottság.

Szakmai rendezvényhez rendezvényszervező cég igénybevétele Kérdés

Tisztelt Szakértő! Közhasznú magánegyetemünk profiljába beletartozik a tudományos, szakmai konferenciák, előadások rendezése, szervezése. Egyes rendezvényeinkhez (nem fizetős rendezvényről van szó) étel- és italfogyasztás is tartozik, amelyhez rendezvényszervező cég szolgáltatását is igénybe szoktuk venni. A rendezvényszervező cég a számláján külön soron tünteti fel az étel- és italfogyasztás és a rendezvényszervezés (a vendéglátáshoz felhasznált bútorok, terítők, tálalóeszközök, a felszolgálók óradíja, kiszállítás stb.) tételeit. Helyesen járunk el akkor, ha csak a szűk értelemben vett üzleti vendéglátást (az elfogyasztott étel és ital számla szerinti értékét) tekintjük és könyveljük üzleti vendéglátásként, és csak ezen összeg után fizetjük meg a reprezentációs adóterheket (szja, eho)? Netán a számlán szereplő járulékos költségeket (tehát a bútorok és eszközök biztosítása, a felszolgálók óradíja...) is reprezentációnak kell könyvelnünk, és ugyanolyan adóteher illeti, mint az étel- és italfogyasztást? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel B.Gy.

Már 27 ezer étel- és italautomatás regisztrált a Postánál Cikk

Nem várható jelentős csökkenés az étel- és italautomaták számában a Magyar Posta szerint.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink