hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Társaságiadó-bevallás: mit tehetünk a veszteséggel? Példákkal

  • Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló

A korábbi évek veszteségei figyelembe vehetők az adóalap meghatározásánál. Mikor, mennyi? Példákon mutatjuk be a veszteségelhatárolás szabályait.

Sok vállalkozó ezekben a hónapokban készíti az előző évi beszámolóját, s ennek egyik meghatározó eleme a társasági adó megállapítása, illetve e bevallás elkészítése. A társasági adónál a kiindulási alapot meghatározó számviteli adózás előtti eredmény után a második legnagyobb tétel a korrekciók közt megjelenő veszteségelhatárolás. A nagyságrendeket mutatja, hogy a NAV honlapján közzétett utolsó adat szerint 2012 után 3611 milliárd forint veszteséget halmoztak fel, s vittek tovább a vállalkozások, amit apránként megpróbálnak az adóalapjukból levonni. Azokat a vállalkozásokat, amelyek az előző évek során veszteségesen gazdálkodtak, ugyanakkor tavaly már tudtak nyereséget realizálni, érheti meglepetés az adókötelezettség megállapítása során, tekintettel a veszteségelhatárolás előző években bekövetkező jelentős változásaira is. Az alábbi összefoglalónkkal a veszteségelhatárolás általános szabályaira térek ki, (ugyanakkor nem foglalkozom speciális esetekkel, például a szervezeti átalakulással, illetve veszteséges cégeladások következményeivel).

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, milyen korlátok vonatkoznak a veszteség felhasználására!
A teljes cikkhez előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink