Jelszóemlékeztető


 

Új tb- és munkaügyi szabályok május 1-től

Utolsó módosítás: 2010. április 28.
Szerző: adozona.hu

Változnak a közösségi koordinációs szabályok az Európai Unió társadalombiztosításában. Az új szabályozás szerint a kiküldetésben lévő munkavállalók célországonként a kiküldetés kezdetétől számított 24 hónapon keresztül a kiküldő államban maradnak biztosítottak, amelyhez kizárólagosan a kiküldő ország illetékes hatóságának a hozzájárulása szükséges. A jelenlegi szabályok szerint a kiküldött legfeljebb 1 évig tartozhat a kiküldő ország társadalombiztosítási jogszabályainak hatálya alá, amely további 1 évre meghosszabbítható. A Deloitte összefoglalta a legfontosabb változásokat.



 
 

A vállalkozásoknak célszerű áttekinteniük a kiküldetési szabályzatokat és felülvizsgálniuk a külföldi foglalkoztatással kapcsolatban kialakított álláspontjaikat . A szóban forgó rendelet személyi hatálya kiterjed a tagállamok állampolgáraira, egy tagállamban lakóhellyel rendelkező hontalanokra és menekültekre – akik egy vagy több tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak, vagy tartoztak-, valamint ezek családtagjaira és túlélő hozzátartozóira - hívja fel a figyelmet Gyuricsku Eszter, a Deloitte Zrt. adóosztályának igazgatója.

A legfontosabb változások:

• Jelenleg a több tagállamban munkát végző munkavállaló, aki a munkáját részben abban az országban végzi, amelyben a lakóhelye van, a lakóhelye szerinti ország járulékszabályainak hatálya alá tartozik. Az új rendelkezések szerint azonban a kiküldött csak abban az esetben maradhat a lakóhelye szerinti állam járulékszabályainak a hatálya alatt, ha tevékenységének lényeges részét (legalább 25%) ebben az államban folytatja munkaideje és/vagy díjazása alapján.

•  Május elsejéig a korábbi szabályok értelmében azok a magánszemélyek, akik szokásosan több tagállamban végeznek munkát és az egyik országban munkavállalók, a másik országban pedig önálló vállalkozók voltak, általában mindkét államban járulékot fizettek. Az új szabályozás a kettős járulékfizetést kizárja, a járulékfizetés abban az államban történik a Rendelet értelmében, amelyikben a magánszemély munkavállalóként végez tevékenységet.

• Két évet meghaladó kiküldetési időtartam esetén a járulékfizetés továbbra is a kiküldő országban történik. A kivételes szabály alkalmazása továbbra is az érintett országok illetékes hatóságainak megállapodása alapján lehetséges.

Konferencia a magyarok külföldi és a  külföldiek itthoni foglalkoztatásáról, tb-kérdésekről és a közösségi rendeletről 
Amennyiben szeretne többet megtudni arról, hogy az új szabályok értelmében hol biztosított a munkavállaló, egyéni vállalkozó és a foglalkoztatott vagy hogy milyen kivételes szabályok vonatkoznak a következő hónaptól a kiküldetésre, hogyan változnak a kiküldetési nyomtatványok és az egészségügyi biztosítási ellátásokat hogyan lehet igénybe venni majd külföldön, jelentkezzen a HVG Adózóna és a Saldo közös konferenciájára itt.

A fennálló biztosítás igazolása, hatóságok közötti egyeztetés
Az egyes tagállamok társadalombiztosítási szabályainak hatálya alá tartozás elbírálásának folyamata előreláthatólag változatlan marad, valamint továbbra is marad az EU egészségbiztosítási kártya.

Főbb eltérések:
• 2010.04.30-ig kezdődő kiküldetés esetén (a kiküldetés kezdete és nem az igénylés időpontja számít), valamint az 1408/71/EGK rendelet hatálya alá tartozók esetében a hatóság E101-es igazolást állít ki,
• 2010.05.01-től kezdődő kiküldetés esetén elvileg az A1 “hordozható dokumentum”-ot kell(ene) kiállítani, azzal a feltételezéssel, hogy az addig rendelkezésre áll,
• megszűnik az E-102 formanyomtatvány alkalmazása, amely korábban az 1 évet meghaladó kiküldetés hosszabbítására szolgált.

Az OEP honlapján felsorolt űrlapok esetében lehetőség van a kérelmek elektronikus benyújtására. A tagállamok intézményei közötti elektronikus adatcsere vonatkozásában 2 év az átmeneti időszak. Az intézmények közötti elektronikus adatcsere az EU Bizottság által fenntartott szerveren keresztül, egyelőre “papír formában” történik, a tagállamok közötti egyeztetések intenzitásának növekedése várható.

Átmeneti rendelkezések

Az a munkavállaló, aki 2010. május 1-jén érvényes E101-es igazolással rendelkezik, az igazolás lejártáig, vagy a lényeges körülményekben bekövetkező változás időpontjáig a már kiállított E101-es igazolás alapján tehet eleget a járulékfizetési kötelezettségének. A 883/2004/EK rendelet a 87. cikk szerinti feltételek esetén 10 év átmenetet biztosít.
 

 

 






Kapcsolodó anyagok:


Ajánljuk még

Az APEH válaszol: albérlet, munkábajárás, nyugdíjas munkavállaló

Ha albérletet ad ki nyugdíjas, hogyan kell utána adózni, s ha valaki munkanélküli, rá milyen szabályok vonatkoznak? Milyen feltételek esetén kell támogatni a munkábajárást? Öregségi nyugdíj mellett munkát vállalva, megbízási szerződés esetén milyen járulékokat kell fizetni? Az olvasók kérdéseire az APEH munkatársai válaszolnak. tovább >>


Adótörvények: mi és hogyan változik?

A parlament csütörtökön elfogadta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amelyhez a zárószavazás előtt számos módosítást nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter. A bankadó hatálya alól végül kivonták a három éven belül alakult biztosítókat, s az eredeti javaslatnál normatívabb módon oldották meg a takarékszövetkezetek kedvezményezését. A parlamenti jóváhagyással egyebek között adó- és járulékmentessé válik a háztartási munka, csökken a társasági adó, a közszférában bevezetik a bérplafont, és 98 százalékos különadóval sújtják a végkielégítéseket. tovább >>


Eva -egyszerűsített vállalkozói adó

Igazi sikertörténetnek is mondható az egyszerűsített vállalkozói adó (eva), hiszen bevezetése óta eltelt négy évben több mint 330 milliárd forintot fizettett be a jelenleg körülbelül százezer adózó. Kik választhatják, s ki az, akinek egyáltalán nem éri meg ezt az adózási formát választania? Kiderül az alábbi cikkből.

tovább >>



Ajánlom a Gurura

Béren kívüli juttatások
 
Adóváltozások 2009
 
2010. Szeptember
KeSzCsSzVa
--12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930---
-------

További hónapok »




Jogszabály kereső

» Adó-, és tb-jogszabálykereső

Az adozona.hu tartalmi szolgáltató partnere a HVG ORAC.

További jogszabályok itt:
www.ingyenjogszabaly.hu

Írjon nekünk!
Vagyonosodási vizsgálat
hírek
Vállalkozás