Az eva megszűnésével az adóbevétel 80 százalékáról mond le a költségvetés?
A jelenlegi adóbevétel 80 százaléka veszhet el abban az esetben, ha jövőre megszűnik az eva - mondta el az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke. Zara László hozzátette: ez a lépés a feketegazdaságot fogja erősíteni, illetve az érintett cégek akár fele is megszűnhet.
Ha a kormány úgy dönt, hogy megszünteti az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), akkor az adóbevétel 80 százalékáról le kell mondania - véli az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke, aki az InfoRádiónak nyilatkozva hozzátette: az eva nélkül a bevétel a társasági adóból és az áfából tevődik majd össze. Zara László szerint az adóbevétel drasztikus csökkenésének egyik oka az lenne, hogy a vállalkozók jelentős része a szürke-, illetve a feketegazdaságot választja majd.Ezek jellemzően olyan tevékenységek, amelyeknél nagyon nehezen ellenőrizhető, hogy a vállalkozó kinek végezte a tevékenységét. Ha társaságról van szó, és mindenképpen számlát kell adnia, akkor a társasági adó alatt fog adózni, az egyéni vállalkozó pedig a normál egyéni vállalkozói szabályok alatt, illetve egy részük az átalányadózást fogja választani - magyarázta a szakértő.
Úgy véli, megint jellemző lesz az, ami az eva előtti időkre: hogy a vállalkozók mindenféle költséget elszámolnak, indokolatlanul is, így csökkentve adóalapjukat.
Zara László szerint a költségvetés jelenlegi helyzete nem tenné lehetővé, hogy a kormány lemondjon egy legalább százmilliárdos adóbevételről. Hozzátette: a feketegazdaság élénkülése mellett az is a következmény lehet, hogy a cégek jelentős része beszünteti a tevékenységét.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa