További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adóhatóság: vezetőcserék alsóbb szinten is

  • MTI
1193

Az adóhatóságtól a napokban több főosztályvezetőnek is távoznia kellett, s az elnökhelyettesek között is várhatók változások a Népszabadság értesülései szerint. Az APEH nem kommentálta a hírt az MTI megkeresésére.

"Egyelőre nem tudunk új információval szolgálni az eddig nyilvánosságra hozottakon túl" - közölte az adóhivatal sajtóosztálya. Az MTI azt szerette volna megtudni, hogy milyen személyi változások voltak eddig az alsóbb vezetői szinteken, továbbá, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) összevonása jár-e létszámcsökkentéssel. A Népszabadság információi szerint a napokban a humánpolitikai és a biztonsági főosztályok vezetőinek köszönték meg a munkáját, de az elnökhelyetteseknél is változások várhatók; rájuk már a kormánytisztviselőkről szóló törvény vonatkozik, a kéthavi felmondási idővel.
   
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter június 28-án visszavonta Szikora János, az APEH elnökének megbízatását, mert jogszerűtlenül avatkozott be a kiemelt adózók igazgatóságának hatáskörébe, ezen belül a Malév köztartozása behajtásának felfüggesztésébe. Helyére még aznap Vida Ildikót nevezte ki, aki 1999 és 2002 között már irányította az adóhatóságot. Az APEH az új elnök kinevezése óta két személyi változásról adott hírt. Vida Ildikó június 30-án Kalmár Istvánt nevezte ki az állami adóhatóság informatikai elnökhelyettesévé, aki 1998 és 2000 között már ugyancsak dolgozott az adóhivatalban, elnökhelyettesként hozzá tartozott az APEH informatikai rendszerének irányítása, valamint nyolc megyei igazgatóság adó- és járulékszakmai felügyelete. (Az APEH korábbi informatikai elnökhelyettese, Jacsó Tamás a jövőben az adóhivatal Számítástechnikai és Adóelszámolási Intézetének (SZTADI) főigazgatói posztját tölti be.)
   
Július 8-tól Csillag Dezsőnét is elnökhelyettessé nevezte ki Vida Ildikó; ő korábban a központi hivatal jogi- és koordinációs főosztályát vezette. Az APEH-nak az újonnan kinevezetteken kívül jelenleg két elnökhelyettese van: Varga Lászlóné és Mogyorósiné Gábor Hajnalka, akik 2006 júliusa, illetve 2008 decembere óta töltik be posztjukat, és mindketten "régi motorosok" az adóhatóságnál, több mint 30, illetve több mint 20 éve dolgoznak a hivatalban. A kormány egyesíteni kívánja az APEH-ot és a VP-t, ennek előkészítését Vida Ildikó irányítja kormánybiztosként, és a két adóigazgatási szervezet egyesítéséig ő irányítja a VP országos parancsnokának tevékenységét is.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X