Egyszerűsített bevallás: határidő előtt érkeznek az ajánlatok
A határidőhöz képest (árpilis 30-a) két héttel korábban kezdte kiküldeni az adóhatóság az egyszerűsített bevallási ajánlatokat az adózóknak. Az APEH-hoz majdnem 240 ezer érvényes nyilatkozat érkezett vissza a február 15-ei nyilatkozattételi határidőig, amelyben az adózók kérték, hogy az adóhatóság készítse el számukra a személyi jövedelemadó bevallásukra szolgáló ajánlatot az egyszerűsített bevallás keretében. A beérkezett 0953Ny nyilatkozatok feldolgozását követően eddig 220 723 magánszemély részére készítette el a bevallási ajánlatot az adóhatóság, amelyeket már a napokban postáz.
A 2009. adóévre vonatkozóan az egyszerűsített bevallás adóhatóság által történő elkészítéséhez szükséges 0953Ny nyilatkozatok feldolgozása megtörtént. A nyilatkozatok postára adásának határideje 2010. február 15-e volt, de a mai napig érkeznek nyilatkozatok az adóhatósághoz. A jogvesztő határidőt követően, késve benyújtott nyilatkozatok érvénytelenségéről az adóhatóság már levélben értesítette a magánszemélyeket, valamint felhívta a figyelmüket arra, hogy a bevallás benyújtási kötelezettségüket a 0953-as bevalláson teljesíthetik – áll az adóhatóság sajtóközleményében.
Az adóhatósághoz összesen 244 ezer 319 darab 0953Ny nyilatkozat érkezett. Ebből a benyújtási határidőt követően beküldött, érvénytelen nyilatkozatok száma 5 ezer 668. Nem volt jogosult a nyilatkozattételre 422 magánszemély, aki egyéni vállalkozó, vagy áfa fizetésre kötelezett, ezért a törvény alapján az egyszerűsített bevallás választásának lehetőségéből kizárt. 113 magánszemély a nyilatkozattételt követően elhunyt.
Érkeztek az adóhatósághoz hibásan benyújtott nyilatkozatok is, és ha azt a magánszemély az adóhatóság felszólítása ellenére, a megadott határidőben nem javította, a nyilatkozata érvénytelen. Az említett esetekben az adózók levélben kaptak értesítést a nyilatkozatuk érvénytelenségéről, valamint a 0953-as személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségükről – figyelmeztet az APEH.
A törvények változásának következtében a tavalyi évhez képest bővült azon adózói körök száma, akik a 2009-es adóévre vonatkozóan az egyszerűsített bevallást választhatják.
• Ha a magánszemély az Ekho-törvény rendelkezéseinek megfelelően, jogszerűen választotta a bevételének adózására ezt a módot és a kifizető a magánszemélyt terhelő adót levonta.
• Ha a magánszemély olyan jövedelmet szerzett, amelyet 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terhel és azt a munkáltató/kifizető teljes egészében megfizette, vagy ha csak a bevallásával egyidejűleg köteles a magánszemély az egészségügyi hozzájárulás megfizetésére.
Az elmúlt évben az egyszerűsített bevallás ajánlat elkészítéséből, a törvényben meghatározott jövedelem adatok alapján közel 30 ezer magánszemély került elutasításra, míg a 2009. évi jövedelemre vonatkozóan a kedvező változásoknak köszönhetően a kizártak köre jelentősen csökkent, 7 354 magánszemély nem felelt meg a jövedelem adatok alapján az egyszerűsített bevallás ajánlat készítésének. 945 magánszemély a nyilatkozat megtétele után benyújtotta a 0953-as személyi jövedelemadó bevallását, így eleget tett az előírt bevallási kötelezettségének, ezért nem készíthető el a nyilatkozata alapján az egyszerűsített bevallás.
A bevallási ajánlatok a hibátlan nyilatkozatok, a munkáltatók és kifizetők adatai, valamint a kontroll adatok alapján készültek el.
A tavalyi évhez képest kisebb számban kapnak értesítést azon magánszemélyek, akik kérték az egyszerűsített bevallás elkészítését, azonban az adóhatóság nyilvántartásában nem szerepel a munkáltatók/kifizetők által lejelentett jövedelem, ez 8 316 magánszemélyt érint. Ebben az esetben is segítséget ajánl fel az adóhatóság. Amennyiben a magánszemély a levelünkkel és a kapott igazolásaival felkeresi az adóhatóság bármelyik ügyfélszolgálati irodáját, úgy segítséget kap a 0953-as személyi jövedelemadó bevallása elkészítéséhez.
A beérkezett 0953Ny nyilatkozatok feldolgozását követően eddig 220 723 magánszemély részére készítette el a bevallási ajánlatot az adóhatóság, amelyeket a napokban postáz.
A 2008-hoz képest a duplájára emelkedett azoknak a magánszemélyeknek a száma, akik a bevallási ajánlatukat elektronikus formában kérték. A 2008-ban 22 322, míg 2009-ben 40 573 magánszemély élt az elektronikus küldés lehetőségével.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa