További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az APEH KoKaIn-nal keresi az adócsalókat

  • MTI
3191

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az első háromnegyedévben 228 ezer ellenőrzést végzett, 9 ezerrel többet, mint tavaly szeptember végéig, ami megfelel a kitűzött céloknak - jelentette be Szikora János elnök a hivatal sajtótájékoztatóján szerdán.

Az APEH szeptember végéig 354 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg, ami némileg alatta marad a tavalyi 376 milliárd forintnak. Az elnök ezt azzal magyarázta, hogy a múlt évben volt néhány kiemelkedő egyedi megállapítás. A vétségek miatt szeptember végéig 250 milliárd forint bírságot szabtak ki, 15 milliárddal többet, mint a tavalyi hasonló időszakban.
   
Az adóhatóság elnöke hangsúlyozta: a válság senkit nem mentesít az ellenőrzés alól, ami a tisztességes adózók érdekeit védi. Az APEH célja, hogy segítse azokat az adózókat, akik betartják a szabályokat, ám következetesen fellép azokkal szemben, akik nem teljesítik kötelezettségeiket - mondta.
   
Az egy vizsgálatra jutó megállapítások összege az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a jogerősen megállapított adókülönbözet és ellenőrzési szankció az elmúlt két évben dinamikusabban nőtt, mint az APEH által kezelt összes bevétel.
   
Szikora János szerint nem az adócsalások száma nőtt, hanem az ellenőrzésre kiválasztás hatékonysága javult. Ezt támasztja alá, hogy míg tavaly az utólagos ellenőrzések során véletlen kiválasztással 1,057 millió (2007: 733 ezer) forint volt az egy vizsgálatra eső megállapítás, a célzott kiválasztásnál 10,631 (2007: 7,125) millió forint.
   
Az adóhatóság eszköztára az adócsalók kiszűrésére folyamatosan bővül. A 2005-ben elindított, az ellenőrzés korszerűsítését célzó uniós fejlesztés egyik terméke a RADAR projekt, amelynek segítségével rugalmasan összekapcsolhatóak az adattárban lévő adatok, a kiválasztási lista elkészítése után egy gombnyomással elkészülnek az adózói életutak. Már próbavizsgálatok is voltak a RADAR-ral, a tapasztalatok az elnök szerint kedvezőek.
   
Egy másik projekt kockázatelemzésre, modellezésre szolgál: a korábban ellenőrzött adózóknál feltárt adókülönbséget visszavezetik az adózók jellemzőire, s az így nyert adatokat felhasználják az ellenőrzésre való kiválasztásnál.
   
A Kockázatos Kapcsolatok Információs listája (KoKaIn) a hierarchia-kapcsolatokon alapuló kockázatelemzés lehetőségét teremti meg. Azokat az adózókat keresik, akik rendszeresen követnek el adócsalást, s feltárják kapcsolataikat is. A listára kiindulásként 15 ezer szándékos adóelkerülő került fel, továbbá tulajdonosaik, képviselőik, ügyvezetőik és kapcsolt vállalkozásaik (összesen 28 ezer), és az ezek érdekeltségi körébe tartozó további vállalkozások (42 ezer).
   
Esetükben az átlagnál 3,2-szer nagyobb megállapítások születnek, a bevallást be nem nyújtó, vagy jellemzően nullás bevallást beadó, minimális adóteljesítményű adózóknál pedig több mint hatszoros - mondta Szikora János.
   
A RIASZT rendszer figyelmezteti az adóhatóságot, ha változik az adózó magatartása, például, ha egy régebben alapított cég hosszú ideig nem működött, ám hirtelen nagy összegű áfabevallást nyújt be.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X