Adómegtakarítás: kevés cég él a lehetőséggel
2009. augusztus végéig összesen 3 milliárd forint támogatásban részesült a magyar filmipar a vállalati filmfinanszírozási struktúrán keresztül. A hazai cégek ugyan már évek óta élhetnek ezzel az adóoptimalizálós lehetőséggel, a 16 százalékos hozamot biztosító eszköz azonban még mindig egy kevésbé ismert megoldás a piacon – derült ki a Concorde FilmAlap és az Ernst & Young által közösen szervezett Első Magyar Filmfinanszírozási Konferencián.
A filmtörvény 2003-as elfogadása óta 19,4 milliárd forinttal segítették a magyarországi vállalatok új filmek létrejöttét. A tavaly szigorított konstrukció keretében a cégek fizetendő társasági adójuk 70 százalékáig nyújthatnak filmtámogatást, melyet idén 16 százalékos, 2010-től már 19 százalékos hozammal írhatnak le adóalapjukból – tudatta a konferencia sajtóközleménye.A támogatási struktúra célja, hogy a vállalati szektor inspirálásával jelentős exportcikké fejlessze a hazai filmgyártást, melynek infrastrukturális háttere az olyan létesítményeknek köszönhetően, mint az etyeki Korda Stúdió, már most világszínvonalú. Ez a pénzügyi eszköz azonban még mindig kevéssé ismert a piacon – hangzott el a Concorde FilmAlap és az Ernst & Young által közösen szervezett Első Magyar Filmfinanszírozási Konferencián, szeptember 9-én. A szakmai nap kifejezett célja volt, hogy bemutassa a döntéshozási folyamatot, a konstrukció által nyújtott adóoptimalizációs előnyöket, valamint hogy a filmipar szempontjából is betekintést adjon a finanszírozási folyamatba.
„Fontos, hogy a vállalatok pénzügyi vezetői tisztában legyenek azzal, milyen vonzó, kockázatmentes lehetőségeket biztosít a filmtörvény, emellett szeretnénk, ha az is tudatosulna bennük, hogy a támogatásaikon keresztül a magyar filmgyártás húzóágazattá válhat – ehhez azonban nagyobb aktivitásra van szükség” – mondta Szombati András, a Concorde FilmAlap ügyvezető igazgatója.
Ebben - a jelenlegi pénzpiaci helyzethez képest - nagyon jó eredményeket tudhat magáénak az általa irányított cég: a 2009. január 1. és augusztus 20. között befolyt három milliárd forintos támogatás egyharmad része a Concorde közreműködésével jutott el a filmesekhez. A filmfinanszírozási tanácsadásra érezhetően megvan az igény, a FilmAlap összekötőként szolgál a filmgyártók és a vállalatok közötti kapcsolat kiépítésében, és segít az együttműködések zavartalan lebonyolításában.
„A megváltozott világgazdasági környezetben az adó- és cash-flow tervezési lehetőségek hatékony alkalmazása egyre fontosabb szemponttá válik. A filmfinanszírozási konstrukció nyilvánvaló előnyei azt indokolnák, hogy sok vállalat éljen a filmfinanszírozásban rejlő lehetőséggel. A számok azonban messze elmaradnak a várakozásoktól” – mondta el Radnai Károly, az Ernst & Young Adótanácsadási üzletágának vezető menedzsere. „Ennek egyik oka lehet, hogy azok a pénzügyi döntéshozók, akik a vállalatok adómegtakarítási folyamataiban működnek közre, nem látják át eléggé a filmfinanszírozási törvény által biztosított előnyöket.”
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa