Szja-emelés: zavargásoktól tartanak Szerbiában
A szerb kormány, zavargásoktól tartva, visszavonta azt a korábbi döntését, hogy megemeli a személyi jövedelemadót, írta keddi számában a Financial Times. Az adókulcs emelése volt az egyik feltétele annak, hogy Szerbia hitelt kapjon a Nemzetközi Valutaalaptól.
Mirko Cvetkovic miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy a személyi jövedelemadót 6 százalékos többletadóval megtoldják a 12 ezer dinárnál (40 ezer forint) magasabb jövedelmek esetén, beleértve a nyugdíjakat is, az IMF-fel múlt héten kötött, 3 milliárd eurós készenléti hitelmegállapodás egyik feltételeként.
A Financial Times név nélkül idézett egy szerb kormánytagot, aki azt mondta, hogy a kabinet más lehetőséget ajánl az IMF-nek hasonló összeget megtakarítására.
Belgrád a hitelért cserébe felajánlotta a költségvetési kiadások komoly visszafogását, benne a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak befagyasztásával, a közszférát érintő létszámstoppal.
A mostanit nem számítva, az IMF 2000 óta háromszor adott eddig támogatást Szerbiának, összesen 1,4 milliárd dollár értékben. Belgrád az első két hitelt határidőre, a harmadikat pedig az előírtnál korábban visszafizette.
Szerbia hazai összterméke (GDP) tavaly átlagosan 5,4 százalékkal nőtt. A növekedés üteme, éves összehasonlításban az utolsó negyedévre 2,8 százalékosra lassult a tavalyi első negyedévi, 8,5 százalékos ütemről, közölték a szerb statisztikai hivatalban kedden. Idén az első negyedévben már visszaesést sejtet, hogy - szintén keddi közlés szerint - az ipari termelés februárban 19,7 százalékkal - ezen belül a feldolgozóipar teljesítménye 23,7 százalékkal - maradt el az egy évvel korábbitól, miután januárban 17,1 százalékkal csökkent az ipari termelés éves egybevetésben. Tavaly februárban 12,2 százalékkal többet termelt a szerb ipar, mint egy évvel korábban.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa