További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egymilliárdos adócsalást leplezett le a VPOP

  • MTI
3305

Összesen több mint egymilliárd forintos adócsalást derített fel a pénzügyőrség, az ügyben három személy ellen indítottak eljárást - tájékoztatott a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.

Egy tavaly tavaszi vizsgálat alapján indult széleskörű nyomozás eredményeként az elsődleges 300 millió forintos áfacsalás elkövetésen túl - az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak terhére - mára további 570 millió forintos áfacsalást és 190 millió forint értékű személyi jövedelemadó csalást állapítottak meg - olvasható a VPOP közleményében.

Tavaly márciusban a vámosok az APEH munkatársaival közösen több éve tevékenykedő szeghalmi adócsalókat lepleztek le. Az alig három hetes nyomozást követően rajtaütöttek két egyéni vállalkozáson, valamint egy fiktíven működő betéti társaságon is. A szállítmányozással foglalkozó egyéni vállalkozás fiktív fuvarozási számlákat fogadott el tevékenységéhez a másik egyéni vállalkozótól.

A házkutatástok során a hamisításhoz használt bélyegzőt és több társaság fejlécével ellátott üres lapokat találtak, amelyekre a hamis számlákat nyomtatták, illetve az ehhez használt számítógépet is megtalálták.

A nyomozás során kiderült, hogy a betéti társaság valós tevékenységet nem folytatott, azonban fiktív számlákat állított ki és fogadott el fuvarozásról. Az elsődleges intézkedések alapján 300 millió forint összegű áfa jogosulatlan visszaigénylésére, valamint ezzel összefüggésben 12 millió forint értékű pénzmosás elkövetésére merült fel megalapozott gyanú.

A felderített jogsértések alapján a vámhatóság munkatársai két személyt különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével, az adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntettével, magánokirat-hamisítással, valamint a számvitel rendjét sértő bűncselekményekkel, egy személyt pedig pénzmosás bűncselekményének elkövetésével gyanúsították meg a napokban - ismerteti a közlemény.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X