Az ombudsman és az APEH: nem lesz zaklatás, csak közös fellépés
Közös fellépésről egyezett meg és tisztázta a félreértéseket Szabó Máté ombudsman és Szikora János, az APEH elnöke hétfői megbeszélésén - tudatta a négyszemközti találkozóról kiadott közös közleményében a két állami szerv vezetője.
Az ombudsman a napokban úgy nyilatkozott: nagyobb jogi védelmet kér munkatársainak, akik attól félnek, hogy munkájuk miatt retorzióban részesülnek egyes vizsgált és elmarasztalt hivatalok részéről. Újságírói kérdésre konkrétan nevesítette az APEH-ot is annak kapcsán, hogy korábban az ombudsman irodájában egy adóügyön dolgozó kolléga ellen adóellenőrzés indult.A hétfői találkozót az állami adóhatóság elnöke kezdeményezte. A találkozón az ombudsman és az APEH elnöke tisztázta a hosszú évekkel ezelőtt történt eset kapcsán kialakult félreértéseket. Megállapodtak abban, hogy a visszásságok, a zaklatás és a befolyásolási kísérletek minden formájával szemben, vagy akár annak gyanúja esetén közösen lépnek fel és ebben számítanak a nyilvánosság támogatására is.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az APEH elnöke megegyeztek abban is: együttműködnek annak érdekében, hogy a két intézmény és más szervek független vizsgálatokat folytató munkatársai mindennemű - fizikai, jogi, pszichológiai és másfajta - zaklatástól mentesen, a jogállami elveknek és gyakorlatnak megfelelően, zavartalanul végezhessék munkájukat.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa