Veres: lesz költségvetés, nem lesz áfa- és szja sávhatár-emelés
Meggyőződésem, hogy lesz Magyarországnak elfogadott költségvetése, ez az ország érdeke, és biztosan lesznek felelős parlamenti képviselők, akik megszavazzák a kormány javaslatát - nyilatkozta Veres János a Parlamentben. A pénzügyminiszter szerint nem lesz áfaemelés, nem lesz szja-sávhatáremelés, és 80 ezer forintban maximálják a 13. havi nyugdíjat.
Arra a kérdésre, hogy vajon lesz-e olyan ellenzéki frakció, amely testületileg megszavazza a költségvetést, vagy a Robin Hood-adóhoz hasonlóan "átmegy" a büdzsé a parlamenten, azt válaszolta: "ezt nem tudom megítélni, egy biztos: az MSZP-frakció testületileg igennel voksol a büdzsére". Veres János elmondta: az egyszerűsítést és fehérítést szolgáló adócsomagot is elfogadja majd a parlament. Hozzátette: megszűnik a 35 százalékos osztalékadókulcs, egységesen 25 százalék lesz.Elutasítja a parlament többsége az MDF javaslatait, nem lesz áfa-emelés, és - mivel így nem lesz forrása - nem kerül sor az szja-sávhatár 500 ezer forintos emelésére sem - szögezte le a pénzügyminiszter. Kijelentette: elfogadja viszont az Országgyűlés az örökösödési illeték enyhítésére vonatkozó bizottsági módosító indítványt, amely szerint 20 millió forintos értékig közvetlen hozzátartozók esetében illetékmentes lesz az öröklés. Vagyoni jellegű adóvá válik a cégautó adó, amelyre az igazságosság és az arányosabb közteherviselés miatt szükség van - mondta Veres János. Arra a felvetésre, hogy az adóváltoztatásokból lesz-e pluszbevétele a költségvetésnek, Veres János azt felelte, hogy nem, mert nincs olyan javaslat a parlament előtt, amely az eredetihez képest többletbevételt eredményezne. A pénzügyminiszter szerint az adótörvényekkel az a makrogazdasági pálya teremtődik meg, amit az IMF-nek írt szándéknyilatkozatban vállalt a kormány, a bevételekkel a jövő évben a költségvetési tervnek megfelelően csökken a hiány.
A pénzügyminiszter szerint a parlament meg fogja szavazni azt a módosító indítványt is, amely a 13. havi nyugdíj összegét 80 ezer forintban maximálná, és csak a 62 éves nyugdíjkorhatárt betöltőknek járna. Veres János azt monda, ez a javaslat az egyik feltétele annak, hogy a jövő évi hiánycél teljesüljön. "Ha ezt leszavazná a parlamenti, akkor elszállhatna a költségvetés hiánya" - fogalmazott a miniszter. Leszögezte: az indítvány szerint 2009-től csökkenne a 13. havi nyugdíj összege, ezt követően pedig - az anyagi lehetőségek függvényében - a parlament minden évben eldönti majd a költségvetési törvényben, hogy hogyan tovább. A bankmentőcsomag elfogadásának esélyeit firtató kérdésre Veres János azt válaszolta: "nem ismerek ilyen törvényjavaslatot, az Országgyűléshez a pénzügyi rendszer stabilitását megalapozó törvényjavaslatot nyújtottuk be". Hozzátette: a parlament elfogadta a javaslat sürgős tárgyalását, az előterjesztés vitája hétfőn kezdődik, és december 15-én lehet a zárószavazása. Ez a menetrend azt jelenti, hogy december közepétől minden banknak megteremtődik a lehetősége arra, hogy január 31-ig eldöntse, igénybe kívánja-e venni az állami támogatást, vagy nem - szögezte Veres János.
Előző Következő
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa