Svájc is felkerülhet az adóparadicsomok új listájára
Franciaország és Németország kezdeményezésére 17 ország arra kérte kedden a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD), hogy 2009 közepéig aktualizálja a nem együttműködő adóparadicsomok listáját, amelyre Berlin Svájc felvételét is javasolta.
A párizsi találkozót követően a házigazda Eric Woerth francia költségvetési miniszter elmondta: a résztvevő országok azt szeretnék, ha megszületne a nemzetközi közvélemény számára egy hivatalos lista a nem együttműködő adóparadicsomokról, s ezért azt kérik az OECD-től, hogy aktualizálja a névsort, amelyen jelenleg csupán három ország; Monaco, Andorra és Lichtenstein szerepel. A szakértők szerint viszont legalább negyven ország tekinthető adóparadicsomnak. A miniszter tájékoztatása szerint a résztvevők arról döntöttek, hogy a szóba került országokra, mint például a Bahamák, a Kajmán-szigetek, a Brit Virgin-szigetek, a Szamoai Független Állam vagy az olyan offshore pénzügyi központokra, mint például Szingapúr nyomást fognak gyakorolni, amíg nem készül el az új lista.Peer Steinbrück német pénzügyminiszter úgy vélte, hogy Svájcot is fel kéne venni a feketelistára amiért például német állampolgároknak lehetővé teszi, hogy az adók befizetését megkerülendő svájci bankokban helyezzenek el jelentős összegeket, és mert az ország adóügyekben általában nem működik kellőképpen együtt a nemzetközi vizsgálatokban. A miniszter hangsúlyozta: nem kívánja Svájc vagy Lichtenstein szuverenitását kétségbe vonni, de azt kifogásolja, hogy Németország szuverenitása egyes országok által nyújtott feltételek miatt megkérdőjeleződik. Francia kollegája pedig úgy vélte: "a banktitoknak is vannak határai, Svájc sokat fejlődött, de sokkal messzebb kell menni". Az a tény, hogy Svájc lemondta részvételét a párizsi találkozón, Eric Woerth szerint "magáért beszél". A tanácskozáson tíz ország - Ausztrália, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Svédország - miniszteri szinten képviseltette magát, de jelen voltak Dél-Korea, Finnország, Izland, Japán, Mexikó, Olaszország és Spanyolország képviselői, valamint Angel Gurria, az OECD főtitkára is.
Svájc és Luxembourg az utolsó pillanatban mondta le részvételét. Az Egyesült Államok az elnökválasztási kampányra hivatkozva nem vett részt az egyeztetésen.
A párizsi találkozóval egyidőben az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott beszédében az Európai Unió soros elnöki tisztét ellátó francia elnök, Nicolas Sarkozy azt hangsúlyozta, hogy alapvetően Európa feladata lesz egy újfajta monetáris rendszer létrehozásával a világkapitalizmus újraalapítása, amely nem kívánja megkérdőjelezni a piacgazdaság létjogosultságát, de újfajta szabályozást sürget, aminek része az adóparadicsomokra ráirányítani a figyelmet.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa