További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

GKI az adócsomagról: a kkv-k és a közepes keresetűek jobban járnak

  • MTI
1876

A Pénzügyminisztérium honlapján lévő adótörvény-módosítások egyetlen csoport esetében sem növelik, illetve csökkentik különösebben a terheket, azaz csak kicsit jók, vagy kicsit rosszak az embereknek - mondta Vértes András, a GKI Zrt. elnöke.

Az elképzelések alapján most az látszik bizonyosnak, hogy a lakosság, ezen belül a közepes jövedelműek valamivel jobban járnak mint korábban, s a járulékok csökkentése miatt javul a helyzete a kis- és közepes vállalkozásoknak is – mondta Vértes András. A multinacionális cégeknek a javaslat ugyan ad egy keveset, de ezt a társasági adó emelésével kompenzálja – tette hozzá. A tervezet sok apró változást tartalmaz az adóalapot csökkentő tételek és a kedvezmények eltörlése tekintetében. A mintegy 300 milliárd forint hatású adócsomag Vértes András szerint a nemzetközi pénzvilág számára is elfogadható és hiteles, mivel ekkora nagyságrendű változás az, amit "felszisszenés" nélkül el tudnak fogadni.

Az elnök kifejtette: a csomag nem rendezi át a társadalom különböző csoportjai között a jövedelmeket és a terheket, s nem hoz nagy változásokat az adókulcsok tekintetében sem. A támogatandó elemek közé sorolta, hogy minden cégautó után adót kell fizetni a jövőben.

Vértes András szerint minden olyan lépés üdvözlendő, ami a gazdaság fehérítését szolgálja, így például azt is annak tartaná, ha a vállalati kör adóelkerülésének mérséklésére fix összegű egészségügyi járulékot vezetnének be. Ehhez hasonlóan helyesnek tartja azt is, ha a cafetéria rendszerben egyes juttatások esetében ezt követően nem lehet majd minden adó alól kibújni.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X