További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vagyonosodási vizsgálatok: új kiválasztási szempontok februártól

  • Szabó Zsuzsanna
12618

Az adóváltozásokkal kapcsolatban a kormány nem engedhet a szigorból – jelentette ki a minap a pénzügyminiszter. Néhány területen – egészségügyi járulék, számlázás, újonnan alakult társaságok, ingatlanárverés, nyugdíj melletti munka – szigorúbb ellenőrzések várhatók. Cikkünkben összefoglaljuk, mire összpontosítanak a hivatalok, mire érdemes nagyobb figyelmet fordítanunk.

Ennek alátámasztására az APEH már a hétfői évindító sajtótájékoztatóján is megerősítette: idén egyéb kiemelt ellenőrzési feladatok mellett folytatódnak a tavaly elkezdett szigorú ellenőrzések, köztük a nagy figyelmet kapott vagyonosodási vizsgálatok is. Utóbbi kiválasztási szempontjai az adóhivatal közlése szerint nem változnak, az erre vonatkozó irányelveket február 15-éig hirdetik ki. A vám- és pénzügyőrség szintén megerősített apparátussal és kibővített feladatkörrel indul neki az új évnek.

Kiemelt prioritás: egészségügyi járulék

Ebben az évben az egyik, talán legtöbbeket érintő szigorítás az egészségügyi járulék befizetésének ellenőrzése, amely az adóhatóság prioritásai között lesz. Aki nem rendezte az egészségügyi ellátásra jogosító jogviszonyát, attól az ellátást idén sem tagadhatják meg, ám az APEH behajthatja az elmaradt járulékot. A jogviszony meglétét januártól minden egészségügyi szolgáltató online módon köteles ellenőrizni még a beavatkozás, vizsgálat előtt. A jogviszony hiánya esetén az orvosi ellátást továbbra sem lehet megtagadni, és az ellátást költségét sem kell kifizetnie a betegnek. Ám az Országos Egészségbiztosítási Pénztár köteles átadni a jogviszonnyal nem rendelkező beteg adatait az APEH-nek, amely vizsgálatot kezdeményezhet, és az elévülési időre visszamenőlegesen behajtja az elmaradt járulékokat. Ha kiderül, hogy a beteg alkalmazottként jogosult lenne a szolgáltatásra, az APEH a járulékfizetési kötelezettséget a munkáltató terhére, míg egyéni vállalkozó, vagy alkalmi munkavállaló esetén a magánszemély terhére állapítja meg.

Fókuszban a nyugdíj melletti munka

Nagy érdeklődés övezi a nyugdíjváltozásokat is, ugyanis a nyugdíjasok munkavégzését is szemmel kíséri idén az APEH. Az adóhatóság kötelessége 2008. januártól, hogy a nyugdíjasok éves, minimálbért meghaladó jövedelméről értesítést küldjön a nyugdíjfolyósítónak. Amennyiben a nyugdíjjárulékalapot képező éves összesített jövedelem meghaladja az év első napján érvényes minimálbér összegének tizenkétszeresét (ez az éves keretösszeg), úgy arról az APEH értesíti a nyugdíjfolyósító szervet. 

Mit ellenőriznek még? A teljes lista itt olvasható!

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

EU-s magánszemélynek kifizetői kifizetés

Surányi Imréné

adószakértő

Alkalmi munka

Angyal József

okleveles adószakértő

Osztalék és adója

Angyal József

okleveles adószakértő

2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X