További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Három CIB Bank alkalmazottat gyanúsítottként hallgattak ki

  • MTI
1399

Vesztegetés gyanúja miatt hallgatta ki a vám- és pénzügyőrség a CIB Bank három alkalmazottját - közölte a pénzintézet szerdán.

A bank írásos tájékoztatást kapott a nyomozóhatóságtól, hogy az érintett dolgozóit "gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt" hallgatták ki. A közlés szerint a CIB Bank Zrt. további információval az ügyben azért nem tud szolgálni, mert jelenleg a pénzintézeten kívüli hatósági eljárás folyik. 

A vám- és pénzügyőrség parancsnokhelyettese hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy tizenhétmilliárd forintot mosott tisztára valós és fiktív cégeken keresztül ügyvédi és banki alkalmazottak segítségével egy nemzetközi bűnbanda Magyarországon. Az ügyben 23 gyanúsítottat őrizetbe vettek, nyolc előzetes letartóztatásba került, négy ember ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A főként számítástechnikai termékek forgalmazására specializálódott nemzetközi szervezet felszámolására egy időben 70 helyszínen mintegy 450 vámos és rendőrök csapott le még múlt csütörtök éjjel. 

Mózs Elek dandártábornok tájékoztatása szerint a bűnbanda Ausztriából számítástechnikai termékeket, továbbá más, gyorsan és nagy haszonnal értékesíthető műszaki eszközöket, így például mosógépet, plazmatelevíziót hozott adómentesen Magyarországra, majd azokat úgy értékesítette, hogy az áruk után nem fizetett forgalmi adót. A 45 magyarországi és 20 külföldi cég - melyek egy része fiktív volt - papíron Szlovákiába és Romániába utaztatta az eszközöket, majd 15 bankszámláról mintegy 17 milliárd forintot vettek fel, amelynek egy részét visszaforgatták a rendszerbe.

Mózs Elek dandártábornok elmondta, hogy a bűnszervezet, amelynek voltak osztrák, szlovák és orosz ajkú tagjai is, múlt évtől idén novemberig 3,4 milliárd forint adóhiányt okozott a költségvetésnek, illetve a kereskedelmi és pénzügyi tevékenységek révén 17 milliárd forintot mostak tisztára.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X