EU: 250 milliárd eurós veszteség az adócsalók miatt
Főként az adózással összefüggő kérdések kerültek megvitatásra az EU- tagállamok pénzügyminisztereinek szombati, nem hivatalos berlini tanácskozásán.
Az Ecofin-ülés második napjáról Veres János magyar pénzügyminiszter elmondta, hogy elsősorban az úgynevezett "fordított adózásról" zajlott részletes eszmecsere. Ennek nyomán az Európai Bizottság felhatalmazást kapott arra, hogy készítsen részletes elemzést az erre vonatkozó német uniós elnökségi javaslatról, körültekintően megvizsgálva annak hatásait.A szóban forgó adórendszer lényege, hogy bizonyos értékhatár, azaz a német javaslatnak megfelelően 5000 euró felett úgynevezett fordított ÁFA-eljárás érvényesülne. Ez azt jelentené, hogy csak a végső felhasználó fizetné az ÁFÁ-t, s ebből fakadóan a közbülső szereplőknek nem lenne adó-visszaigénylési lehetősége. Mindennek a különböző országokra, illetve különböző ágazatokra kifejtett hatását megvizsgálja az EU-bizottság, majd ezt követően a kérdés ismét napirendre kerül egy későbbi Ecofin-tanácsülésen.
A miniszter elmondta: szó volt a pénzügyi piacok kockázatairól, illetve a piacok biztonságának növeléséről is. Veres János hozzátette, hogy a témával kapcsolatban nem merült fel olyan kérdés, amely Magyarországot külön is érintette volna. A magyar miniszter hasznosnak ítélte a kétnapos Ecofin-tanácskozást mindenekelőtt abból a szempontból, hogy néhány kérdésben sikerült lényegesen tisztázni a tagállamok álláspontjait, ennek révén pedig lehetőség nyílt a későbbi, hivatalos találkozók hatékonyabb előkészítésére.
Az Európai Bizottságot a tanácskozáson képviselő Kovács László adóügyi biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy az ipari méretekben űzött adócsalás uniós szinten évente - becslések szerint - 200-250 milliárd euró veszteséget okoz, s ennek jelentős része az ÁFA-csalás, ami a jelenlegi rendszer adottságait használja ki. A tagállamok körében épp ezért teljes az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy az adócsalást vissza kell szorítani. Azzal kapcsolatban ugyanakkor eltérnek a vélemények, hogy mindezt miként lehet a leghatékonyabban megoldani.
A magyar biztos emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság még tavaly javaslatot terjesztett elő közös stratégiára az adócsalás ellen. Kovács László a mostani tanácskozáson is kiemelte, hogy a bizottság nyitott minden tökéletesítésre - beleértve a mentesség megváltoztatását -, ragaszkodik ugyanakkor ahhoz, hogy a német elnökség ideje alatt ne csak a fordított adózás kerüljön megvitatásra, hanem a többi lehetőség is. Ennek megfelelően a következő, júniusi Ecofin-ülésen napirenden szerepel majd a hagyományos módszerek javítása, továbbá az unión belüli kereskedelem ÁFA-mentességének megvitatása is.
Kovács László a bizottság nevében megerősítette azt is, hogy bizonyos követelményektől nem lehet eltekinteni. Mindenekelőtt attól, hogy bármilyen módszer is kerül majd alkalmazásra, az ne nyisson új csalási lehetőségeket. Fontos az is, hogy egy esetleges új rendszer ne járjon többletteherrel sem anyagi, sem adminisztratív téren, és ne zavarja a belső piac működését.
A biztos beszámolt arról, hogy a fordított adózást továbbra is elsősorban Németország és Ausztria támogatja, és csatlakozott hozzájuk Málta is. A tagországok döntő többsége ugyanakkor aggályokat, illetve kételyeket fogalmazott meg a rendszerrel szemben. Veres Jánoshoz hasonlóan Kovács László is hasznosnak nevezte a véleménycserét, kiemelve, hogy ezekben a témákban először nyílt mód a tagállamok miniszteri szintű álláspontjának megismerésére. A tanácskozáson elhangzott továbbá: az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság május 16-án dönt arról, hogy Málta és Ciprus teljesítette-e az euróövezeti csatlakozás feltételeit.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa