Egyszerű és olcsó céget alapítani Horvátországban
Horvátországban céget alapítani egyszerűbb, mint Magyarországon, ráadásul feleannyiba kerül, jövedelemadóval és nyereségadóval azonban itt is számolni kell.
Horvátországot ma már nem tartják túl kockázatosnak a külföldi befektetők, ebben nagy szerepe van annak, hogy az elmúlt 10 évben összesen 11,2 milliárd amerikai dollár külföldi tőke áramlott az országba. Horvátországban a gazdasági szerveződés alapja a vállalkozói és a piaci szabadság, az ország mind a hazai, mind a külföldi vállalkozónak egyenlő jogi helyzetet biztosít a piacon. Gazdasági társaságot kétféleképpen - vagyoni- vagy személyi társaság formájában - lehet működtetni.
Vagyoni társaság esetén a cég tagjai a társaságba bevitt vagyon nagyságáig felelnek. Ilyen többek között a Kft. (d.o.o.), az Rt. (d.d.) és a gazdasági Érdekegyesülés (GIU). Az utóbbi esetben az alapító csak segíti a gazdasági tevékenységet, de nyereséget nem szerezhet magának. Kft-alapítás esetén a minimum alaptőke 20 ezer Kn (kb. 37,-Ft/Kn árfolyammal lehet számolni), részvénytársaság esetén pedig 200 ezer Kn.
A másik forma a személyi társaság, amelynek egyetlen tagja teljes vagyonával felel a társaság kötelezettségeiért. Ilyen lehet többek között a Kkt. (j.t.d.) és a Bt. (k.d.).
Horvátországban céget alapítani és bejegyeztetni akár egyetlen közjegyzői pecséttel is lehet. A cégbíróság a gyakorlatban 2-3 hét alatt bejegyzi a céget. A bejegyzési határozat kézhezvételét követően el kell készíttetni a cég bélyegzőjét, valamint az Állami Statisztikai Hivatalban statisztikai számot kell kérni. Az itt kapott szám - matični broj - egyben adószámként is funkcionál.
Az ügyvéd sosem árt
| A Kft létrehozásához szükséges papírok: |
- Ha magánszemély az alapító: akkor útlevele és lakcím igazolása, valamint ezek hivatalos fordításai, az alapítandó cég ügyvezetőjének útlevele és lakcíme, valamint ennek hivatalos fordítása - Ha cég az alapító: 30 napnál nem régebbi eredeti cégkivonat, az alapító cég aláírójának útlevele és lakcímigazolása, valamint hiteles fordításuk, az alapító cég bélyegzője, az alapítandó cég ügyvezetőjének útlevele és lakcíme, valamint ennek hivatalos fordításai. |
A törzstőkére vonatkozóan a magyartól eltérő szabály érvényesül. Cégek utalhatják, de magánszemélyek akár készpénzben is befizethetik. (15 ezer Kn alatt Kn-ban, efelett más valutában). Ha azonban külföldi jogi személy az alapító, akkor csak utalással lehet törzstőkét befizetni.
Egyéni vállalkozóként Horvátországban
Egyéni vállalkozó természetes személy lehet, aki egy vagy több gazdasági tevékenységet nyereségszerzés céljából végez, azaz mindenképpen az ő személyes közreműködése szükséges. Az egyéni vállalkozás a Horvát Köztársaságban lehet szabad, kötött és kedvezményezett.
Szabad egyéni vállalkozás létrehozásához nem szükséges sem a szakmai képesítés, sem a mestervizsga. Kötött egyéni vállalkozásnak viszont alapvető feltétele mindkettő. Ezenkívül léteznek még olyan egyéni vállalkozások, amelyek már a jogszabály által bizonyos kedvezmények alapján működnek, ezeket hívjuk kedvezményezett egyéni vállalkozásnak. Ilyen lehet például, halászat, bányászat. Aki megszerzi az egyéni vállalkozói engedélyt, illetve kedvezményt, azt bejegyzik a vállalkozói jegyzékbe. A kedvezményeket a kedvezmények jegyzékébe jegyzik be, amelyet már az illetékes minisztérium vezet.
Az egyéni vállalkozó fizethet jövedelemadót, vagy nyereségadót. Az utóbbit csak akkor kell fizetnie, ha az összbevétele meghaladta a 2 millió Kn-t az előző adóévben, vagy jövedelme több volt 400 ezer Kn-nál, vagy 2 millió Kn-nál nagyobb értékű tartós vagyonnal rendelkezik, vagy átlagban 15 alkalmazottnál többet foglalkoztat. Az az egyéni vállalkozó, aki nyereségadót fizet, természetesen – hasonlóan a Kft-hez – köteles kettős könyvelést vezetni.
Céget alapítani Horvátországban tehát egyszerű és az alapítás költségei is mindössze 50 százalékát teszik ki a magyarnak. A túlzott bürokrácia elkerülése érdekében célszerű szem előtt tartani, hogy könnyebb ingatlant vásárolni nem külföldi magánszemélyként, hanem belföldi gazdasági társaságként. A horvát adóhatóság sem nézi olyan árgus szemekkel. az egyes tételek könyvelését, mint a magyar adóhatóság, sőt a cégnek lehetősége van döntenie az első évben arról is, hogy szeretne-e belépni az áfakörbe, vagy sem.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa