hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Zsebre megy – hajsza az adóbevételekért

  • adozona.hu

Politikai nézeteltérések és gazdasági érdekellentétek akadályozzák a közös fellépést az EU-ban az adóügyi kiskapukon át eurómilliárdokat kimenekítő multinacionális cégek ellen. Mivel az utóbbiak főleg amerikaiak, Washington és Brüsszel is civakodik a behajtható pénzen – írja a HVG hetilap.

Meghökkenést váltott ki és mosolyt csalt a képviselők arcára a londoni parlament minapi bizottsági meghallgatásán, amikor az amerikai Google illetékesei egyebek mellett azzal indokolták európai központjuk Írországba költöztetését, hogy ott rendelkezésre áll kellő számú, angolul beszélő munkavállaló. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a Google, a Facebook és az Apple, valamint számos más amerikai cégtársuk azért választja európai hídfőállásának Írországot – az utóbbi negyedszázadban kivételes pezsgést elindítva Dublinban –, mert ott csupán 12,5 százalék a társasági adó kulcsa, és egy jó tanácsadóval, stratégiai pontokon elhelyezett leányvállalatokkal még abból is le lehet faragni.

Milyen kiskapukat hagynak a multiknak adórendszerükben az EU tagállamai, milyen esetek kavartak viharokat, mit tervez Brüsszel az adóbevételek elszivárgása ellen, melyek a célba vett cégek, mivel próbálkozik a magyar kormány? Olvassa el a legfrissebb HVG hetilapban!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink