hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Visszaélhettek a játszótéri pénzekkel

  • lapszemle

A gyanú szerint a reális árnál drágábban készültek el az uniós vidékfejlesztési forrásból épült játszóterek, majd egy alapítvány visszaszolgáltatta a beruházó településeknek az áfának megfelelő összegeket – írja a sonline.hu.

Költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága azoknak az uniós vidékfejlesztési forrásból épült játszótereknek az ügyében, amelyek a gyanú szerint a reális árnál drágábban készültek el, majd egy alapítvány visszaszolgáltatta a beruházó településeknek az áfának megfelelő összegeket. A nyomozást a Fővárosi Főügyészség rendelte el márciusban, jelenlegi határideje december 24-e, tájékoztatta a sonline.hu szerkesztőségét Bagoly Bettina főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

A portál értesülései szerint 150-200 településen épült játszótér 2011 után abban a konstrukcióban, amit az Info-Datax Kft. projektmenedzsmentje vezényelt le, és többségében a Bauble Kft. épített meg országszerte. Az önkormányzatok egy része drágának tartotta a fejlesztéseket, de nem gyanakodott, miután sem a korábbi, sem a jelenlegi adminisztráció nem állította le a 2008 után indult folyamatot. Az uniós pénzek fölött őrködő Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) két éve kezdett vizsgálódni, majd a nyáron jelentést tett. Eszerint ezekben az ügyekben az unió pénzügyi érdekeit sértő visszaélések történtek. A beruházás reális bekerülési értékénél drágábban épültek a játszóterek, a mesterségesen megemelt összegeket az áfa értékéig a Bauble Kft. elutalta a Nemzeti Horizont Alapítványnak, amely eljuttatta azt a településeknek.

A folyamatban korábban résztvevő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) idén augusztusban kamatostól vonta vissza a pályázati pénzeket, a döntések ellen a települések fellebbeztek – írja a sonline.hu. Az ügyben most eljáró Miniszterelnökség a büntetőeljárás miatt nem ad tájékoztatást: hány települést érinti a döntés, és elutasított fellebbezés esetén miből fizetik ki a visszavont támogatásokat.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink