hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vádalku a korrupciós ügyben

  • MTI

Vádalku megállapodást írt alá Miki Ganor, a német Tysenkrupp hajóépítő cég izraeli képviselője, az izraeli tengeralattjáró-vásárlásokkal kapcsolatos korrupciós ügy legfőbb gyanúsítottja – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Ganort várhatóan feltételesen szabadon engedik, de meg kell jelennie minden rendőrségi idézésre a nyomozó hatóságoknál, és külföldre is csak rendőri engedéllyel utazhat

A vádalku alapján Ganor saját ügyének kedvezőbb elbírálása érdekében átadja a rendelkezésére álló információkat a hatóságoknak, hogy sikerüljön felderíteniük a gyanús fegyvervásárlási ügyletet.

Móse Jaalon volt izraeli védelmi miniszter múlt pénteken korruptnak nevezte Benjámin Netanjahu miniszterelnököt és kijelentette, hogy távoznia kellene posztjáról.

Jaalon, akit a tengeralattjáró-vásárlási botrány hátterének megismerésére hívták a 10-es tévécsatorna stúdiójába, elmondta, hogy véleménye, és a hadsereg mai napig fennálló véleménye szerint Izraelnek nincs szüksége ötnél több tengeralattjáróra, ennek ellenére az utóbbi másfél évben újabb három tengeralattjáró és két tengeralattjáró-elhárító hadihajó megvásárlásáról döntöttek a legmagasabb politikai szinten.

Az Izraelben felmerült korrupciós vádak miatt Németország a napokban határozatlan időre elnapolta a három új tengeralattjáró eladásáról Izraellel kötött, 1,5 milliárd euró (mintegy 450 milliárd forint) értékű szerződés jövő hétre tervezett aláírását.

Izraelben csütörtökön negyedszer is meghosszabbították Avriel Bar Joszéfnek, a nemzetbiztonsági tanács volt elnökhelyettesének előzetes fogva tartását, miután az ügyében döntő bírónő bejelentette, hogy a vizsgált iratokban újabb jelentős fejleményekre derült fény.

Az izraeli rendőrség az utóbbi hetekben előállította és kihallgatta Eliezer Maromot, a haditengerészet volt vezetőjét, nyugalmazott tábornokot, Miki Ganort, a tengeralattjárókat eladó ThyssenKrupp nevű német hajóépítő vállalat izraeli képviselőjét, Avriel Bar Jószefet, a nemzetbiztonsági tanács volt elnökhelyettesét, Ronen Semert, Ganor ügyvédjét, valamint David Simrónt, aki a miniszterelnök unokatestvére, bizalmasa és ügyvédje, és a korrupciógyanús üzletben Miki Ganort, a jelenleg legfőbb vádlottnak tekintett üzletembert is képviselte.

A helyi média szerint többek közt azzal gyanúsítják őket, hogy kenőpénzek fejében Miki Ganort tették meg a német ThyssenKrupp hajóépítő vállalat izraeli képviselőjének az addig - a 10-es tévé szerint csekélyebb díjazásért - dolgozó Sajke Barkat helyett.

Ganort pénzmosással, bűnpártolással és csalással, Bar Joszéfet vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és pénzmosással, Ronen Semert pénzmosással és csalással, valamint a nyomozás akadályozásával, Simrónt pedig kenőpénzek mozgatásával vádolják.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink