hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb kiskapuk az építőipar előtt

  • adozona.hu

Könnyen előfordulhat, hogy egyes ajánlattevő építőipari cég túlnyerik magukat és a rendelkezésre álló saját kapacitásuk nem elegendő ahhoz, hogy valamennyi párhuzamosan folyó beruházásban teljesítsék a küszöböt. A Szecskay Ügyvédi Iroda összefoglalójából az is kiderül, hogy az építőipar várhatóan meg fogja találni a szabályozás kiskapuit.

Míg a korábbi szabályozás nem írta elő, hogy az ajánlattevő mekkora mértékben köteles saját maga teljesíteni az adott közbeszerzési szerződést, addig építési beruházások és szolgáltatás megrendelése esetén a mostani közbeszerzési törvény szerint az adott építőipari cégnek minimum 50 százalékban saját alkalmazottai és nem alvállalkozói révén kell teljesítenie a beruházást. Azaz, az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő saját teljesítésének arányát. Az építőipar várhatóan meg fogja találni a szabályozás kiskapuit.

Korábban komoly problémát jelentett, hogy – főként építési beruházások esetén – egyes ajánlattevők számtalan közbeszerzési eljárást nyertek meg, a teljesítést azonban alvállalkozóikra bízták. A piacon ennek megfelelően alakult az építőipari cégek struktúrája is. A legnagyobb építőipari cégek ugyanis alig rendelkeznek már építőmunkás munkavállalókkal, mivel az érdemi kivitelezési munkát alvállalkozóik végzik.

A Szecskay Ügyvédi Iroda összefoglalója szerint a hatályos szabályozás értelmében a nyertes ajánlattevő építőipari cég saját teljesítésének aránya minimum 50 százalék kell, hogy legyen. Könnyen előfordulhat tehát, hogy egyes ajánlattevők túlnyerik magukat és a rendelkezésre álló saját kapacitásuk nem elegendő ahhoz, hogy valamennyi párhuzamosan folyó beruházásban teljesítsék a küszöböt.

Mik lesznek a várható reakciók az építőipar részéről?

A szabályozás értelmében a közös ajánlattevők teljesítését összeszámolják, így lehetséges lesz, hogy a jövőben a nagyobb építőipari cégek korábbi alvállalkozói körükkel közösen fognak majd elindulni a közbeszerzési eljárásokon.

További kiskapu a szabályozásban, hogy a korábbi közbeszerzési törvényhez hasonlóan továbbra sem minősül alvállalkozónak a gyártó, forgalmazó, alkatrész-, alapanyag-, építőanyag eladója. Építőipari beruházásoknál értelemszerűen az árazott költségvetés jelentős részét az építőanyag költsége teszi ki. A jövőben várhatóan még fontosabb lesz, hogy a teljesítés során melyik társaság építi be számlájába az építőanyag költségét. A nyertes ajánlattevő építőipari cégek várhatóan élnek majd a lehetőséggel és ajánlataikat úgy adják majd meg, hogy az építőanyag teljes költségét saját teljesítésükként számolják el, ezzel elérve a saját teljesítés minimum arányát. Az érdemi kivitelezési munkálatokat így a jövőben sem a nyertes ajánlattevő, hanem az építőipari munkásokat valóban foglalkoztató alvállalkozó fogja végezni.

Ugyancsak fontos, hogy a nyertes ajánlattevő jól kalkulálja ki előre a saját teljesítésének arányát, ha ugyanis a saját teljesítésének aránya nem éri el a kötelező minimumot, úgy az ajánlatkérő jogosult – de nem köteles – a szerződést felmondani.

Amennyiben a közbeszerzési eljárás tárgya nem építési beruházás, hanem – például kiviteli tervek esetén – szolgáltatás megrendelés, úgy a nyertes ajánlattevő kizárólag azzal tudja saját teljesítésének arányát feltornászni, ha – az építési beruházásokhoz hasonlóan – másik közös ajánlattevőt von be az ajánlattétel során. Kiemeljük, hogy a fent részletezett probléma árubeszerzéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokban nem áll fenn, mivel árubeszerzések esetén a jogszabály nem határozza meg a nyertes ajánlattevő teljesítésének minimum arányát.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink