hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Túl sok üzemanyagot számolt el a vállalkozó, tízmilliókra büntették

  • adozona.hu

Jogvitába keveredett egy egyéni vállalkozó az adóhatósággal, amely az ellenőrzés során azt állapította meg, hogy az adózó a futásteljesítményhez és a fogyasztási normához képest nagyobb üzemanyagköltséget számolt el. A peres ügy a Kúrián kötött ki.

A felperesnél az adóhatóság a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott. Az egyéni vállalkozó felperes  a vizsgált években több tehergépkocsival rendelkezett. Költségként számolta el a gépjárművek gázolaj felhasználását, melyet az adóhatóság szerint 2005 évben 18,74 százalékkal, 2006 évben 14,89 százalékkal, 2007 évben 11,43 százalékkal, 2008 évben 10,03 százalékkal magasabban mutatott ki, mint a futásteljesítmény és a fogyasztási norma szerint számított mennyiség – írja az ügyről a Kúria tájékoztatója. A feltárt ellentmondások alapján az adóhatóság arra a következtetésre jutott, hogy az elszámolt üzemanyag számlák nem igazolták teljes mértékben hitelt érdemlően az üzemanyag üzleti célú felhasználását. A dokumentált futásteljesítmény és a korrigált fogyasztási norma alapján számított üzemanyag mennyiséghez képest elszámolt többletmennyiséget nem fogadta el a vállalkozás érdekében felmerült felhasználásként, kiadásként. Vitatta továbbá számos, a felperes által különböző gazdasági társaságoktól befogadott számlákban rögzített gazdasági esemény megtörténtét. A fentiek miatt a felperes terhére 26 85 186 forint adókülönbözetet állapított meg, melyből 26 818186 forint adóhiányt rögzített. Az adóhiány összege után 13 409 093 forint adóbírságot és 11 317 334 forint késedelmi pótlékot szabott ki.

A bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A számlák általános forgalmi adó levonási jogának megtagadása körében kiemelte, hogy csak az alakilag és tartalmilag hiteles számla alapján gyakorolható jogszerűen az adó-visszaigénylési jogosultság.

A felperes üzemanyag vásárlási és elszámolási gyakorlata, a készpénzfizetési számlák, a halasztott fizetésű megállapodások és az azon alapuló számlák, szállítólevelek, és fuvarlevelek részletes elemzése után az üzemanyag felhasználás körében  is osztotta az alperesi megállapításokat.

Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes nyújtott be  felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a munkagépek futásteljesítménye, üzemanyag-felhasználása körében sem az alperes, sem pedig a bíróság nem tett eleget tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének. A számlákba foglalt általános forgalmi adó levonásával kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy a felperesnek számos irat állt rendelkezésére, melyek kellően bizonyítják a befogadott számlák hitelességét és a számlakibocsátó társaságokat érintő hiányosságok pedig a számlák hiteltelenné minősítését nem alapozzák meg.

A Kúria a felülvizsgálati kérelemben foglaltakat részletesen megvizsgálta, és arra az álláspontra jutott, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges körben és mélységig okszerűen és logikusan indokolta meg a keresetet elutasító döntését, felülmérlegelés nem volt indokolt – írja a Kúria közleménye.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink