hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Trükköznek a cégek, hogy ne kelljen kifizetniük a bérminimumot

  • MTI/Magyar Idők

Trükköznek a vállalatok, hogy ne kelljen kifizetniük az idén is jelentősen megemelt bérminimumot. Leginkább a kisebb cégeknél kerülnék ki a bérminimummal járó kiadást – olvasható a Magyar Idők pénteki számában.

A lapnak az ipari szereplőknél jelen lévő Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt mondta, számos, a munkavállalók számára megalázó intézkedést hoz a kis- és középvállalkozások egy része, hogy megússza a garantált bérminimum jelentős emelését.

László Zoltán szerint számos cég úgy módosítja a foglalkoztatott munkakörét, hogy ahhoz már ne kelljen végzettség, így a 181 ezer forintra emelkedő bérminimumnál alacsonyabb összeget is adhat. 

A szakszervezet ebben az esetben azt tanácsolja, hogy a dolgozók ne írják alá a munkakörök módosítására vonatkozó szerződésmódosítást. 

László Zoltán beszélt arról is: továbbra is elterjedt, hogy a minimálbérre bejelentett munkavállaló a jövedelme egy részét zsebbe kapja. Az érintett kkv-k jelentős része nem tagja egyetlen munkaadói érdekképviseletnek sem, így az egyeztetések rendkívül nehézkesek tette hozzá.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink