További témák

Több vonatjárat lesz a Balatonra és a Velencei-tóhoz

  • MTI

A MÁV-Start több járatot és korszerűbb szerelvényeket közlekedtet az utazási igényekhez igazodó nyári vasúti menetrendben a megnövekedő utasforgalom kiszolgálására főleg a Balaton és a Velencei-tó térségében – mondta Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A MÁV-Start augusztus 26-áig érvényes nyári menetrendje június 16-án lép életbe.

Csépke András hangsúlyozta, hogy 2018 nyarán is az utasszám és a bevétel növekedésére számítanak.

Tavaly nyáron a balatoni járatokon 8,6 százalékkal nőtt az utasszám, 1,4 millióan utaztak vonattal, 113 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A balatoni vonatokon az árbevétel 8,1 százalékkal, mintegy 105 millió forinttal nőtt a nyári időszakban az előző évhez képest – tette hozzá.

Csépke András elmondta, hogy a MÁV-Start árbevétele annak ellenére növekszik, hogy a tavaly decemberben a menetrend váltáskor az online és automatás jegyvásárlásra kedvezményeket vezettek be. A MÁV-Start idei első öt havi árbevétele 218 millió forinttal nőtt az előző év azonos időszakához képest, úgy, hogy az új kedvezmények igénybe vételével 330 millió forintot takarítottak meg az utasok.

A MÁV-Start vezérigazgatója kitért arra, hogy a dél-balatoni vasútvonal felújítása révén csökken a menetidő és javul a menetrendszerűség, azaz pontosabban közlekednek a vonatok.

Lóczi Csaba, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a szombaton életbe lépő nyári vasúti menetrendben a Balaton északi és déli partján korszerű, légkondicionált motorvonatok, InterCity-kocsik, hétvégén plusz vonatok közlekednek, amelyek többségén a kerékpárszállítás lehetőségét is biztosítják.

Az értékesítési igazgató ismertette, hogy expresszvonatok közlekednek Budapestről két óránként Nagykanizsára Tópart, illetve Keszthelyre Balaton expressz néven.

Budapest és Siófok között hétvégenként 90 darab személyszállító vonat közlekedik majd átlagosan 30 percenkénti indulással – emelte ki Lóczi Csaba.

Az értékesítési igazgató elmondta, hogy az idén is lesz 30, 60, 90 napra váltható Balaton-bérlet, amelynek az ára csökkent. Az interneten és a Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül a csúcsidőn kívül közlekedő vonatokra szóló e-vonatjegyek 20 százalékkal olcsóbban válthatók a Balatonhoz is – tette hozzá.

Az idén nyáron is közlekednek az Adriai tengerhez vonatok Budapestről, oda-vissza 49 euróért – hívta fel a figyelmet Lóczi Csaba.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő a szolgáltatáscsomagra, akkor ajándéksorsoláson is részt vesz, ahol a nyaralás kellékeit is megnyerheti: az előfizetők és hosszabbítók között kisorsolunk 10 db kozmetikai ajándékcsomagot, 10 db vidám nyári hűtőtáskát és 10 db 5000 Ft-os JYSK vásárlási utalványt. Az akció feltételei a 2018. június 1-től 2018. július 17-ig megrendelt, és 2018. július 26-ig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kiva

Szipszer Tamás

adószakértő

Áfaalany katás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2018 június
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X