hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több mint 8 millió forint halvédelmi bírságot szabtak ki idén

  • MTI

Idén tavalyhoz képest a duplájára, 8 millió forintra nőtt az Állami Halőri Szolgálat feljelentései alapján a jogszerűtlen horgászat és halászat miatt kiszabott halvédelmi bírságok összege, amely arányosan emelkedett a tettenérések, feljelentések számával – mondta Zsigmond Richárd, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője egy budapesti sajtótájékoztatón.

Zsigmond Richárd ismertette, hogy a hivatalhoz tartozó Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) működése óta 2015-ben több mint 7 ezer, tavaly közel 10 ezer, idén pedig eddig több mint 15 ezer horgászt ellenőrzött.

A halőrök 480 esetben vettek fel jegyzőkönyvet jogosulatlan halászat és horgászat miatt, valamint 80-szor indult hatósági eljárás jogsértés miatt. Emellett a halőrök számtalanszor szedtek fel illegális lerakott halászeszközöket, varsákat, hálókat – tette hozzá.     

Kiemelte, hogy az állami halászati őrök nemcsak a vízpartokon jogosultak ellenőrizni, hanem a halak és haltermékek mozgását is nyomon követhetik, ennek megfelelően az ÁHSZ idén országszerte 307 helyszínen – halboltokban, halárusító helyeken és éttermekben – végzett ellenőrzést.

A szakemberek az ellenőrzések 10-15 százalékánál állapítottak meg szabálytalanságot, csaknem egy tonna igazolatlan eredetű hal, haltermék megsemmisítését rendelték el.     

Arról is beszámolt, hogy az ÁHSZ legutóbbi ellenőrzése során a halőrök a Vajas csatorna térségében 10 illegálisan kihelyezett, jelöletlen varsát szedtek fel, a Sió-menti csatornánál pedig 2 varsát távolítottak el, és 4 nagyobb jogsértéssel kapcsolatban intézkedtek.       

A leggyakoribb szabálytalanságok a fogási napló vezetésének elmulasztása, a méreten aluli hal megtartása, valamint a darabszám korlátozása voltak. A jogsértések nagyságrendjüktől függően 6 hónaptól 3 évig terjedő halászattól, horgászattól való eltiltást vonnak maguk után, a kiszabott bírság pedig 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedhet.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink