hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezreket károsított meg az adócsaló bűnszervezet

  • adozona.hu

Bankszámlákat zárolt, repülőgépet és esküvői ruhákat is lefoglalt a NAV abban a 121 cégre kiterjedő költségvetési csalási, pénzmosási, milliárdos kárt okozó ügyben, melynek több szereplőjével szemben vádemelési javaslatot tettek a pénzügyi nyomozók.

A 2013-ra visszanyúló ügy felderítésén a NAV és a rendőrség közös nyomozócsoportja a Heves Megyei Főügyészség irányításával dolgozott. A súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető bűnszervezet a gyanú szerint a magyarországi feketegazdaság jelentős szereplője volt, mintegy félezer cég ment át az irányítók kezén, közölte a NAV.

A bűnszervezet jellemzően sok alkalmazottat igénylő területen dolgozott, a cégek őrzés-védelemmel, takarítással, munkaerő-kölcsönzéssel, szállítmányozással foglalkoztak. Mindeközben több ezer munkavállalót alkalmaztak feketén, akik után többnyire nem fizettek járulékot, bevételeiket fiktív számlákkal ellensúlyozták. A bűncselekményekkel kárt okoztak az államnak és alkalmazottaiknak is. Az okozott kár nagysága majdnem öt milliárd forint. Ebből három milliárd forint térült meg a zár alá vételeknek, lefoglalásoknak, és az önkéntes megtérítéseknek köszönhetően.

Mivel az elkövetők a bűncselekményekből származó vagyont visszaforgatták a szervezet működésébe, ezért adócsalás, költségvetési csalás, munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás, közokirat-hamisítás, és magánokirat-hamisítás mellett pénzmosás miatt is felelniük kell. Emellett a pénzügyi nyomozók bűnpártolás miatt is vádemelési javaslattal élnek.

Az eljárás érdekes adatai:

- 182 gyanúsítottat és 2057 tanút hallgattak ki,

- 121 cég érintett az ügyben,

- a nyomozás befejezéséig 20 cég önkéntesen megtérített több mint 325 millió forintot,

- a nyomozati anyag körülbelül 500 ezer oldalas,

- többek között zár alá került egy 10 millió forintos repülőgép és 30 millió forint értékű esküvői ruha kollekció is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink