hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tízmilliókat bukhatnak, akik bedőltek a Reálszisztémának – a rendőrség nyomoz

  • lapszemle

Több tízmillió forintot bukhattak fejenként azok, akik a Reálszisztéma ígéreteinek bedőlve, vásároltak a – brókercéggel a rendőrség gyanúja szerint összejátszó – BTel részvényeiből – írja a Világgazdaság.

Meghaladja az V. kerületi Rendőrkapitányság hatáskörét a Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt.-vel kapcsolatban felmerült kár-, illetve elkövetési érték. Ezzel indokolta a Világgazdaság birtokába jutott határozatában a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálati osztálya, hogy a bűnügyben a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya nyomoz tovább.

A HVG tavaly márciusban közölte, hogy a Reálszisztéma anélkül vett egyik ügyfelének a Business Telekom (BTel) részvényeiből, hogy arra megbízást adott volna, a brókercég még hevesen cáfolt. A Magyar Nemzeti Bank november elején felügyeleti biztost rendelt ki a Reálszisztémához. Mára kiderült: korántsem elszigetelt esetről van szó, hiszen több magánszemély is feljelentést tett, s azok alapján a rendőrség nyomoz.

A gyanú szerint a Reálszisztéma hamis magánokiratot használt fel, folytatólagosan és üzletszerűen jelentős értékre csalt és sikkasztott.

Az is előfordult, hogy a Reálszisztéma képviselője azt tanácsolta kiszemelt áldozatának, adjon kölcsönt a BTelnek, amelynek fedezeteként kap annak részvényéből, és a BTel a papírjai visszavásárlásáért kifizetett összeget tudja be kölcsöntörlesztésként. A 65 millió forintos összeg meg is érkezett az ügyfél Reálszisztémánál lévő számlájára, ám amikor azt el akarta utalni, a brókercég előbb adminisztrációs hibára hivatkozott, majd közölte, hogy abból BTel-részvényeket vett – anélkül, hogy erre megbízást kapott volna. Ezért a Reálszisztéma képviselője kérte, hogy egy visszadátumozott megbízással legalizálják az ügyletet, amit azonban az ügyfél megtagadott.

Ám a BTel sem lehetett ártatlan a BRFK szerint, mondván, a tőkepiac szereplőinek közvetített, a távközlési cég valós pénzügyi helyzetére vonatkozó hamis jelzésekkel bírta kötvény-, illetve részvényvásárlásra a befektetőket, ami megalapozza a kibocsátó büntetőjogi felelősségét – áll a rendőrségi határozatban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink