hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tízezrektől eshetnek el családok, ha megszegik ezt a törvényt

  • Surányi Imréné okleveles közgazda
1

Elveszíthetik a szülők a családi pótlékot, ha nem járatják óvodába a gyermekeiket – döntött az Országgyűlés. Jövő év szeptermber 1-jétől kötelező lesz óvodába járniuk azoknak a gyermekeknek, akik az adott év augusztus 31-éig betöltik a hároméves kort. Összefoglaltuk, mivel jár az igazolatlan mulasztás.

A családok támogatásáról szóló törvény (Cst.) már jelenleg is előírja, hogy ha a tanköteles vagy a tankötelezettsége megszűnését követően nevelési-oktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek a kötelező tanórákról igazolatlanul hiányzik, az intézmény igazgatójának jelzése alapján a gyámhatóság tíz igazolatlanul mulasztott tanóra után jelzi a családi pótlékra jogosult szülőnek, hogy az igazolatlanul mulasztott ötvenedik kötelező tanórai foglalkozás után 8 napon belül kezdeményezi a kincstárnál az ellátás szüneteltetését.

A Cst. 15. §-a 2015. szeptember 1-jétől úgy módosul, hogy az óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermek esetében is – öt nap igazolatlan mulasztás bekövetkeztével – figyelmeztetnie kell a szülőt az óvoda vezetőjének a családi pótlék folyósításának szüneteltetéséről, ha az igazolatlan napok száma a húszat eléri. Magát a szüneteltetést az óvodások esetében 2016. január 1-jétől kell majd alkalmazni.

Az óvodai nevelésben való részvétel a tankötelezettség teljesítésének megkezdéséig legalább napi négy órában kötelező azon év szeptemberétől, amely évben a gyermek augusztus 31-éig a harmadik életévét betölti. Ugyanakkor a jegyző – az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó – a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete azt indokolja.

Fontos tudnivaló, hogy

– a kötelező óvodai nevelés fejlesztő nevelésben is teljesíthető;

– a gyermek hároméves korától annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amikor az ötödik életévét betölti, az óvodába járási kötelezettségét családi napköziben is teljesítheti abban az esetben, ha a családi napköziben a szolgáltatást nyújtó személy rendelkezik az óvodapedagógus munkakör betöltéséhez előírt szakképzettséggel, és a munkája során figyelembe veszi az óvodai nevelés országos alapprogramjában foglalt követelményeket.

Öt nap óvodai, illetve ötven iskolai tanóra igazolatlan mulasztás esetén a családi pótlék szüneteltetését a gyámhatóság kezdeményezi a kincstárnál, és egyúttal elrendeli a védelembe vétel hatálya alatt nem álló, a 16. életévét be nem töltött gyermek védelembe vételét. Ezt követően a gyámhatóság három nevelési hónapot vagy tanítási hónapot magában foglaló időszakonként, és – feltéve, hogy a családi pótlék szüneteltetésének kezdő időpontja vagy az utolsó felülvizsgálat óta legalább egy hónap eltelt – a nevelési év vagy tanítási év lezárását követő 15 napon belül felülvizsgálja a családi pótlék szüneteltetésének szükségességét.

Amennyiben a felülvizsgálat eredményeként azt állapítja meg, hogy a gyermek az érintett időszakban háromnál több óvodai nevelési napot, illetve ötnél több kötelező tanórai foglalkozást igazolatlanul nem mulasztott, kezdeményezi a kincstárnál a családi pótlék szüneteltetésének megszüntetését. A gyámhatóság akkor is kezdeményezi a családi pótlék szüneteltetésének megszüntetését, ha a gyermeket nevelőszülőnél, gyermekotthonban vagy szociális intézményben helyezték el, vagy a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek javítóintézetbe, büntetés-végrehajtási intézetbe került.

A családi pótlék szüneteltetése esetén a kincstár a szüneteltetést elrendelő döntés jogerőre emelkedésének hónapját megelőző hónapra járó ellátást folyósítja utolsó alkalommal a jogosult részére. Ha a jogerőre emelkedés hónapja május, június vagy július, úgy a folyósítás szüneteltetése az augusztus hónapra járó ellátással indul.

A családi pótlék szüneteltetésének megszüntetése esetén az ellátást első alkalommal a gyámhatóság szüneteltetés megszüntetésére irányuló kezdeményezésének hónapjára kell ismételten folyósítani a kincstárnak a szüneteltetést megszüntető döntése meghozatalát követően visszamenőlegesen.

Fontos kitétel, hogy a családi pótlék folyósításának felfüggesztése a családi kedvezményre vonatkozó előírásokat nem érinti, azt a szüneteltetés időszakában is érvényesíteni lehet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
hómaró

Mindenhová beteszik a mocskos mancsukat. Hülyék.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink