hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Telefonadó: kivárnak a távközlési cégek

  • MTI

Egyelőre nem kommentálták érdemben a legnagyobb távközlési szolgáltatók a konvergenciaprogramban szereplő új adóról szóló kormányzati elképzelést, amely szerint a telefonhasználatnál minden megkezdett perc és elküldött SMS, illetve MMS után 2 forint adót szednének.

Az Invitel közölte, az adó elveiről értesültek, a kormányzattal és a szolgáltatókkal több kérdést illetően egyeztetést folytatnak. A cég csak az egyeztetések lezárultát követően, a részletek pontos ismeretében tud nyilatkozni.

Az MTI megkereste a Magyar Telekomot, a UPC-t, a Vodafone Magyarországot és a Telenor Magyarországot is, választ azonban egyelőre egyik cég sem küldött.

A konvergenciaprogram szerint a távközlési szolgáltatási adót a költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében a tervek szerint már az év közepén bevezetnék, 2012-ben a kormány várakozásai szerint 30 milliárd forintot, 2013-tól pedig 52 milliárd forint többletbevételt eredményezne éves szinten.

A program indoklása szerint az adó illeszkedik a kormány jövedelmi adók súlyának csökkentését és az indirekt adók súlyának növelését célzó politikájába. Hasonló, fogyasztási típusú telekommunikációs adót az Egyesült Államok számos tagállamában alkalmaznak, Európában pedig Máltán.

Az adó telefonhasználat esetén általánosan minden megkezdett perc és elküldött SMS, illetve MMS után 2 forint lesz a tervek szerint.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink