hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sztrájkolnak a közlekedési dolgozók Rómában

  • MTI/Adózóna

Szerdán az olasz főváros tömegközlekedési dolgozói négy órás munkabeszüntetést tartanak, csütörtökön pedig az Alitalia olasz légitársaság munkavállalói sztrájkolnak, de a járatok egy része már szerdán sem közlekedik.

Az olasz nagyvárosokat és főleg Rómát tüntetésekkel is megbénító hat napos taxis sztrájkot a tömegközlekedési dolgozók munkabeszüntetése követi.

Szerdán reggel fél kilenctől négy órán át leáll a római busz-, villamos-, metróközlekedés, valamint az olasz fővárost szolgáló helyi vasúti járatok is. Az Atac római közlekedési vállalat dolgozói azért sztrájkolnak, mivel úgy vélik, hogy egyre veszélyesebb munkafeltételek között végzik a munkájukat a járművek előrehaladott kora és a közbiztonság romlása miatt is.  

Ezzel egy időben az Alitalia belföldi járatai közül elsőként a Szardíniára tartó repülőgépek állnak le, majd csütörtökön az Alitalia többi belföldi és külföldi járatának indulása és érkezése is akadozni fog. A légitársaság a járatok hatvan százalékos törlésével számol. A dolgozók a sztrájkkal a tavaly év végén lejárt kollektív szerződésük megújítását sürgetik, amelyet - az érdekképviseletek szerint - a vállalat egyoldalúan módosítani akar, akár kétezer dolgozó elbocsátásával.

Péntekre a közép-olaszországi Lazio tartomány távolsági buszvonalainak dolgozói hirdettek 24 órás sztrájkot.  

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink