hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szijjártó vagyonnyilatkozati eljárásáról döntött a mentelmi bizottság

  • MTI
1

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter dunakeszi ingatlanvásárlása ügyében - közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerdán az MTI kérdésére.

Vejkey Imre a szerdán hatályossá váló döntés előzményeit felidézve elmondta: a tárcavezető vagyongyarapodását érintő vizsgálatot korábban Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke és Varju László, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő kezdeményezték külön-külön. Mindkét politikus azt firtatta, hogy Szijjártó Péter bevallott jövedelme és a tényleges vagyongyarapodása közötti ellentmondás miből fakad, továbbá, hogy milyen forrásból fedezte a Dunakeszin vásárolt házának vételárát.

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint mindkét kezdeményezés alaptalan. A vagyonnyilatkozatot az országgyűlési képviselőknek egy adott dátumra vonatkozóan kell tenni, ez jelen esetben május 6-a, az új Országgyűlés megalakulásának időpontja volt. Az ezután szerzett vagyonról januárban kell számot adniuk. A Szijjártó Péter által megküldött dokumentum - adásvételi-szerződés - szerint ekkor még a vitatott ingatlan nem volt a tulajdonában.

A szintén csatolt banki igazolások azt mutatják, hogy bevételei a Miniszterelnökségtől, az Országgyűléstől és banki és tőke-jóváírásokból származtak.

Az elnök hozzátette: elutasító határozatát október 15-én kiadta a bizottsági tagoknak. A határidő - ameddig kifogást emelhettek kedden járt le - így szerdától az elnöki döntés joghatályossá válik.

Vejkey Imre jelezte: hatból négy tagnak kellett volna kifogás emelnie, de ezt csak egy - a szocialista delegált - tette meg.

A bizottság emellett arról is tájékoztatott, hogy a fenti eljárástól függetlenül a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvény alapján - a felmentésük okán - Navracsics Tibor volt miniszter és Szijjártó Péter volt államtitkár új vagyonnyilatkozatot nyújtott be. Ebben már a szeptember 22-ei státusz szerepel, azaz már fel van tüntetve Szijjártó Péter új ingatlana is. A vagyonnyilatkozat csütörtökön kerül fel a bizottság honlapjára.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Kemény Valéria

Sajnos megszokottnak tekinthető,hogy minden ellenük induló vizsgálódást eltussolnak.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink