hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szerződést bontott a megrendelő a Lugos-Déva autópálya építőjével

  • MTI

A román Szállításügyi Minisztérium részlegesen felbontotta a szerződést a Lugos-Déva autópálya egyik szakaszának építőjével – közölte csütörtökön a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság.

Razvan Cuc miniszter azt követően rendelte el a szerződésbontást, hogy szerdán és csütörtökön a CNAIR vezérigazgatójával látogatta meg a Lugos-Déva, valamint a Szászsebes és Torda között készülő autópályák építőtelepeit, és az előbbi szakaszon rendellenességeket tapasztalt. 

A CNAIR közölte: a részleges szerződésbontás mellett a kivitelezőnek fizetnie is kell a késedelemért, és a rossz minőségű munkáért.

A miniszter szerint fizetniük kell a pályaépítés tanácsadóinak is, akik nem felügyelték megfelelően a munkálatokat. 

A Lugos-Déva pálya 28,6 kilométeres szakaszának a megépítését az olasz Salini Impregilo Spa társaság által vezetett konzorcium nyerte el 2013-ban, amely áfa nélkül 562,7 millió lej (39,4 milliárd forint) értékű szerződést kötött a román állammal.     

Az útépítés költségeinek a 85 százalékát az Európai Unió kohéziós alapjából, a fennmaradó 15 százalékot a román költségvetésből biztosították.

A társaságnak 2016 májusáig kellett volna elkészülnie a munkálatokkal, de csak idén márciusban sikerült átadnia Igazfalva (Dumbrava) és Marzsina (Margina) között egy 15 kilométeres szakaszt. 

A Magyarországról Nagyszeben vagy Brassó irányába utazók a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelytől Nagyszebenig terjedő 355 kilométeres út nagy részét autópályán tehetik meg; csupán a Marzsina és Déva közötti 57 kilométeres szakaszra kell áttérniük a régi országútra.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink